Debreceni Zoltán - Kisvejke faluban lakom...
.
Kisvejkén lakom a magas dombok között.
Itt a nap az égről korán mosolyogva köszön.
Barátságosak velem a sváb emberek.
Mosolyognak rám ha az utcára kimegyek.
Jó barátja vagyok itt a domboknak, völgyeknek,
A száguldó pataknak a gyászos temetőnek.
Gyakran kijárok a temetőbe a bánatom temetni.
Mert a Hajdúbagosi sérelmem
nem tudom feledni.
A kedvesem mosolyog mind a két szemembe.
Szeretné a bánatomat a szívemből kivenni örökre.
Mosolyogva tekintek rá mintha semmi sem fájna.
De a bánatomat Ő minden pillanatban látja.
Kisvejke: 2012
Kisvejkén élek
(
Mielőtt örökre elmegyek szeretném látni utoljára
Pocsaj szülő falumat.
Megszeretném simítani ahol apámmal s anyámmal jártam a megvénült utakat.
Megszeretném nézni Pocsaj Téglavetőt ahol világra jöttem,
ahol most gyom-gaz terem, nincs emberi lét.
Még is nyüzsög előttem a drága sok gyönyörű szép emlék.
Szeretném látni Derecskét a szívemhez nőt szép kis falumat.
Akinek örökre oda kellett adni a Csabika fiamat.
Utoljára szeretném látni a hajdúbagosi rónát,
a kisvejkei hegyeket,völgyeket,patakot.
S minden olyan gyönyörű tájat ahol rávetettem szememet a folyóra s tóra.
De jó lenne ha megtisztelne minden ismerősöm,
s dobna utoljára egy szálvirágot a síromba a szerény koporsómra.
Kedvesem ha nagyon fulladok kérlek nyissál ki ajtót s ablakot.
Könnyítsd a szenvedésemet adjál halálos ágyamhoz utat a légnek.
Ne légy féltékeny azért mert kínjaimmal fájdalmaimmal ölelkezve élek.
Mert a mennyekbe is az életemtől jobban szeretlek.
Ha majd látod, hogy eljött a halál, ütött nekem az utolsó óra.
Ne sírj,ne ijedj meg szorosan fogdmeg a kezem,
adj egy utolsó csókot.
Ne engedd csók nélkül az uradat az utolsó útra