A „SPECI”, SOLYMOSI KÁROLY

 MUZSIKÁL, ÉDESAPÁM PEDIG MESÉL ÉS ÉNEKEL…

Mostani írásomban Róluk szeretnék röviden megemlékezni.

   Édesapám világéletében jó nótás ember hírében állott Szülőfalumban Bakonyszentkirályon és környékén. Szeretett és tudott is szépen énekelni még akkor is, ha alkohol közelébe sem került. Mondhatnám, Ő olyan, igaz, hogy csak kis tételben, de szőlőtermesztő parasztember is volt és a „Szőlőhegyen” lévő kis területen a megtermett szőlőből még egy kis bort is készített minden évben. Ennek ellenére életében olyan keveset ivott belőle, hogy azt már nem is jegyzi a történelem. Gyermek, ifjú és felnőtt fejjel haláláig nem emlékszem még arra sem, hogy spiccesnek láttam volna valaha. Előfordult, hogy lakodalmakban egy pohár bor mellett végigénekelte a násznéppel az éjszakát.

   Természetesen ez másnemű italféleségre is vonatkozott. Biztos vagyok abban, hogy ezt a jó tulajdonságát örökölhettem én is, mert ugyan nem vagyok antialkoholista, de a mértéket a mai napig be tudom tartani. Node, hogy továbbra is a tárgynál maradjunk, a mai írásom témájához a véletlenül ma reggel látókörömbe került fénykép szolgáltatta az apropót. Mikor bizsereg a kezem a számítógép billentyűzete felett és arra ösztönöz, hogy valamit már megint írni kellene, nem mindenáron és mégis, ilyenkor a digitalizált archívumomba kutakodva általában mindig horogra akad valamilyen érdekesség.

Az írásomhoz mellékelt fotó nem éppen a legjobb minőségű és Édesapám sajnos nem feliratozta a hátulján a készítés idejét és helyét sem, de úgy gondolom, hogy a Művelődési Házban készülhetett valamikor. Ha esetleg valaki majd felismeri a helyszínt pontosan, akkor utólag ki fogom javítani. Az apropója bizonyára valamilyen rendezvény lehetett, akár Nyugdíjas Klub, TSZ Zárszámadás, vagy valami hasonló, de úgy gondolom, nem is ez a lényeg.

   Volt a faluban egy kitűnő harmonikás, aki sofőrködött, ezermester volt és még sorolhatnám, de mellette szabadidejében nagyon szeretett zenélni,(Sajnos már Ő is „odafent” muzsikál Édesapámnak és másoknak), akit mindenki csak „Specinek) hívott. A becsületes neve Solymosi Károly volt. Egymagában is olyan hangulatot tudott teremteni harmonikájával, hogy még az ülő helyzetben lévő embereknek is mulatni, táncolnivaló kedve kerekedett. A háttérben is Ő látható a zeneszerszámával, éppen „munka” közben.

   Nézegetem a már kissé megfakult, kicsit homályos színes fotográfiát és eszembe jutnak a hosszú évtizedek távlatából is azok az események, amikor a „Speci”bácsi muzsikált, a közönség pedig énekelt és táncolt, amihez a kellő hangulatot még a különféle „A” betűs italok valamilyen mennyiségű elfogyasztása is inspirált. Ezek az emlékek már ennyi idős fejjel, mint én azért is érdekesek számomra, mert a 74. évemben járok, Ők pedig akkor még nálam is fiatalabbak lehettek bizonyára. Emlékek, drága szép emlékek olyan kedvesek nekem, hogy mikor előkerülnek a múltból a fényképeken megörökített pillanatok, nem is kicsit, meghatódom és a könnyeim is elkezdenek csordogálni a szemeimből.

Nem voltam jelen, amikor ez a régi fotó készülhetett, de mégis úgy érzem, hogy a látványa odavarázsolt arra a pillanatra, amikor „Speci” bácsi működésbe hozta a harmonikáját és Áldott Emlékű Édesapám dalolni kezdett, a többiek pedig követték.

   Minden emlék fontos, akár személyesen éltük át, vagy pedig hozzánk közel állók révén örökítődött meg a jövő emberei számára. A múltidéző írásaimmal nemcsak magamnak, hanem másoknak is szeretnék örömet szerezni, akik felismerni vélik majd a mostani fényképen látható személyeket.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Gyula. 2021. 04. 21. Szerda Délelőtt 9:50