Stockinger László


festőművész, grafikus

 
   

Stockinger László

Stockinger László

Badacsonytördemicen születtem, és itt is élek. Érettségi után a grafika felé vonzódtam, de kezdeti próbálkozásaim után ("Ifjúság" Képző-művészeti pályázat és kiállítás, Veszprém, 1972) az élet más területein dolgoztam.

Hosszú "kihagyás" után, 1990-ben kezdtem intenzíven foglalkozni a képzőművészettel, ezen belül elsősorban a tájképfestéssel. Bokros László festőművészben jó mesteremre találtam, tőle sajátítottam el e szép foglalkozás szilárd alapjait. A festészeten kívül grafikára réz- és linometszésre is megtanított.

Azóta rendszeresen állítom ki alkotásaimat mind társas mind egyéni kiállításokon. Külföldön Olaszországban és Csehországban volt alkalmam bemutatni műveimet.

Munkásságomat az Országos Képzőművészeti Kiállítás emléklapjával, majd első díjával, valamint Batsányi János emlékéremmel méltatták.

Ars poeticám: Azért alkotok, hogy műveimmel örömet szerezzek az embereknek.




Képek