TAVASZ A MÉLYÁRKI

DOMBNÁL

Úgy jött, mint álom az éjszakában,

Nesztelen, áldott halk tavaszi csend.

Édes illatú tavaszi fáknak

Ezer virága borong odafent.

Szelíd hullámú enyhe domb alatt

Meleg napfényben méhek zsonganak.

Ágboga alatt az ősi fának,

Mely alatt ülök halk virág fakad.

Fehér virág – s feléje nyúl kezem,

De szívem szól: letépni nem szabad.

Távol a vetések zöld palástja

Szépen terül szét a földre, tájra.

Felséges táj! Gyönyörű nagy Bakony!

Omló kövével egy várromja áll.

Napfényben csorgó régi falain

Áldott enyészet fáján muzsikál.

-Most hirtelen vadgalamb száll felém

S születik róla ének, költemény.

Önti a föld, az ég nagy szerelmét,

Kínzó szeszéllyel nem jár itt a világ.

Röpíti lelkem a magasságba

Lágy fuvalom – és édes boldogság.

Ihletett varázsa van a helynek,

A csend, béke csordultig ömlenek.

Pihenj szívem, pihend ki itt magad

S dalold, dalold a legszebb éneket.

Köszöntsed a hegy – völgy virulását,

Köszöntsd a gyönyörű Természetet.

Amíg ringatózok lágy álomban,

Dalolj szívem, dalolj csak boldogan.

Nagy Bálint

Bakonyszentkirály