ALKOTMÁNY – ÚJ KENYÉR – ÁLLAMALAPÍTÁS – SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPÉN… Avagy 2019. Augusztus 20. Délutáni gondolataim, senkit sem megbántva.


ALKOTMÁNY – ÚJ KENYÉR – ÁLLAMALAPÍTÁS –  SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPÉN…  Avagy 2019. Augusztus 20. Délutáni gondolataim, senkit sem megbántva.

ALKOTMÁNY – ÚJ KENYÉR – ÁLLAMALAPÍTÁS –

SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPÉN…

Avagy 2019. Augusztus 20. Délutáni gondolataim, senkit sem megbántva.

 

   Az én és hasonló korosztályom (72. évemben járkálok immár) a II. Világháború utáni nemzedék tagjaként sok mindent átélt már a velünk élő történelemben. Egykoron Augusztus 20 – án ünnepeltük a meglévő Alkotmánnyal együtt az új kenyeret is, amely a legújabb aratás végtermékeképpen kerülhetett az asztalainkra. Ezt tanították az iskolákban is és akkor még István király nem volt annyira előtérbe helyezve, mint manapság, amikor már szinte minden róla szól ezen a napon.

   Elismerem a szerepét a magyar történelemben, de Magyarország és a Magyarság léte nem vele kezdődött, hanem az őseinkkel, Nimróddal, Atillával, Álmossal, Árpáddal és még hosszan lehetne sorolni. Azzal, hogy a kereszténységet ő hozta volna be a számunkra, meg egyáltalán nem értek egyet sokadmagammal együtt, akik egy kicsit élénkebben szeretik tanulmányozni az eleink életét, nem csak 1000 évre visszamenőleg, mert előtte már létezett kereszténység a Magyarjaink körében is. Azt is tudjuk, hogy az őskereszténység sem Jézus Krisztussal kezdődött, hiszen az Ő gyermekkorába is már létező volt a világon.

   István király a római katolikus vallást kezdte terjeszteni, ami nem ugyanaz és éppen ezért a sokat hivatkozott keresztény Magyarország sem a római katolikus vallás kereszténységét jelenti nálunk, mint ahogyan már ezt is próbálják népünkbe szuggerálni. Főleg ma már, amikor számtalan keresztény gyülekezet van, ami hivatalosan is „engedélyezett” és még azon túl is. Az meg a mindenkori hatalom hibája, hogy saját kénye – kedvére szabályozza, hogy kiket ismer el ebben a körben. Éppen elég példa van már erre napjainkban is.

   Számomra, mint Református, aki az ősmagyar eleink tisztelője is, teljesen más fogalmat takar az Államisággal kapcsolatos kérdéskör. Tisztelem mindenkinek a meggyőződését vallási, politikai és egyéb tekintetben egyaránt, de senki ne rója fel nekem, hogy más utakon járva ugyanolyan Magyar Keresztény Hazafinak tarthassam magamat, mint az, aki ezt mell döngetve harsányan megteszi.

   A mai napon én úgy ünnepelek, ahogyan a fentiekben próbáltam a magam részéről meg, vagy belemagyarázni abba, hogy nem csak István királyról kell, vagy szabad megemlékezni országszerte, az elszakított Trianoni területeken, vagy bárhol a Nagyvilágban, ahol Magyar testvéreink élnek. Az én ünneplésem csendben történik, mert sajnos a mai, mesterségesen összeugrasztott emberek világában még ilyenkor sem tudnak békességben ünnepelni, hiszen az aktuálpolitika ezt is megtépázza és ez a fájó számomra.

 Természetesen a fenti írásom egy vélemény a sok közül és vállalom minden egyes szavát, sorát, mert aki másképpen látja, azt is tiszteletben tartom akár vallásos, vagy ateista gondolkodással közelíti meg a mai nap jelentőségét. Valamikor az Alkotmány dominált a maga erényeivel és hibáival együtt, de az abból valamilyen szinten kiollózott Alaptörvény az csak számomra egy tákolmány, amit jeles Alkotmányjogi szakértők is vitatnak és jogi szempontból nagyon is aggályosnak tartanak, mer a regnáló hatalom a maga képére szabta azt, mikor elfogadta 2/3 – os többséggel a Parlamentben.

  Egy szerény versben próbáltam összefoglalni mindazt, amit a mi történelmünkről, persze a teljesség igénye nélkül meg tudtam tenni:

 

KÜZDELMES MAGYAR ÉVSZÁZADOK

Balladás ének a kezdetektől napjainkig

 

Kézbe veszem pengő lantom, mondok egy mesét,

Megidézem Magyarország büszke szellemét.

Ez a mese Igaz Volta Nem Vitatható,

Ki nem hiszi, csípje meg a kicsike Manó!

 

Magyar Honban éltünk szépen Nimród népe rég,

Hadak útján volt dicsőségünk éppen elég.

Atillát Nem feledhetjük Hunok Királyát,

Árpádunk’ sem, Álmos vezérnek a hős fiát.

 

Magyarország az én Hazám, itt boldog vagyok,

Magyar Égről ragyognak rám fénylő csillagok.

Magyar kalász termi nékünk a jó kenyeret,

Magyar földön háborúztunk éppen eleget.

 

Visszanyúlik történelmünk nagyon messzire,

A távoli Őshazából jutottunk ide.

Magyar tenger nyaldosta a hajónk oldalát,

Magyar szellő borzolta Szabadság zászlaját.

 

István Király szerepét azt le nem tagadom,

Hogy mit tett az Országunkért azt is jól tudom.

D az Ősök Tisztelete Többet Érdemel,

Történelmi Oktatásban Ne Felejtsük El!

 

Tatár dúlta szép Hazánkat, pusztafölddé lett.

Ország építő királyunk jókor érkezett.

Évszázadok hosszú során éltünk boldogan,

Nem gondolva, hogy a Nemzet vesztébe rohan.

 

Jött a török tenger haddal Mohács elesett,

Százötven év elnyomatás bekövetkezett.

Mikor végre Béke honolt, örültünk nagyon,

Azt hittük, hogy tovább lépünk túl az álmokon.

 

Azt gondolta szegény népem kardját leteszi,

Országunkat senki már nem veszélyezteti.

Hiú ábránd hiú Remény újra itt a baj,

Hej, Rákóczi Fejedelem, Jer, siess hamar!

 

Tokjában az ősi fegyver tovább nem pihent,

Esze Tamás talpas népe vígan énekelt.

Elbukott a Szabadságunk - könnyünk újra hullt,

Hazánkra a sötét felleg újra ráborult.

 

Rodostóban Fejedelmünk a Hont siratta,

Mikesnek pennája keservet rótt miatta.

Rabságban élt dicső népünk Szabadságra várt,

Hogy lemossa majd magáról a gyalázatát.

 

Kossuth Lajos azt üzente: Fegyverbe Magyar,

Fogjunk össze zsarnok ellen itt a diadal!

Hiú Remény volt a harcunk most sem sikerült,

Aradi vár tornyára gyászlobogó került.

 

A Szabadságunk sokáig jönni nem akart,

Volt Királyunk ki egyben Osztrák Császárt takart.

Gyászos Trianont szenvedi a szétszórt Magyar,

Pedig mindig erős volt a Büszke Honi Kar.

 

Volt Kormányzónk fehér lovon nagyon soká még,

Elsodorta Világégés Őt is nagyon rég.

Világháború poklából vesztes maradtunk,

Pedig Most is Nemzetünknek csak Jót Akartunk.

 

Ötvenhatos forradalom, piros vér folyott,

A Szabadságunk Reménye most is elfogyott.

Demokráciát akartunk azután is még,

De Haj Mai napig ebből sosem volt elég.

 

Úgynevezett Rendszerváltás Kilencvenben volt,

Azt gondoltuk, elérkezett, Béke most honolt.

Jobbról - balról kormányoztak, Gyengült a Haza,

De a Többség sorsa nem jó most is Mostoha.

 

Eladják a Földjeinket úri gazdagok,

Elárulják Hazánkat a Becstelen Gazok.

Meddig Tűrjük, Birkamódra Mondjátok nekem,

Ha ez így megy, lassan elhal már az énekem.

 

Szegény Gyötört Magyar Népem sorsa oly Kemény,

Most ott tartunk ez a kérdés: Lesz – e még Remény?

Lesz – e helyünk a Világban kérdezzük sokan,

Élünk- e majd itt - e földön jól és boldogan?

 

Magyarország az én Hazám, itt Boldog vagyok,

Magyar Égről ragyognak rám fénylő csillagok.

Magyar kalász termi nékünk a jó kenyeret,

Tudunk – e majd ebből enni vajon eleget?

 

Kezemből a pengő lantom most már leteszem,

Eltűnik a zengő hangom, halkul énekem.

Magyarország az én Hazám, Boldog maradok?

Magyar Égről ragyognak majd rám a csillagok?

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2005. 12. 18

 

Átdolgozva:

Gyula. 2014. 10. 25. Szombat 12: 10

 

Kiegészítve, aktualizálva napjainkig:

Gyula. 2015. 10. 02. Péntek. 10: 30

 

Kiegészítve és átdolgozva napjainkig:

Gyula. 2016. 08. 20. Szombat Délelőtt 9: 45

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

https://www.youtube.com/watch?v=VhqR1K-3e9E

 

 

Békés és Áldott megemlékezésest kívánok Mindenkinek a saját meggyőződése szerint az Anyaországban és szerte a Nagyvilágban, ahol különféle okok miatt Szétszóratva élnek Magyarjaink.

 

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2019. 08. 20


Szerkesztés dátuma: kedd, 2019. augusztus 20. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 311


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: