Napló - Legújabb cikkek

   

KI A MAGYAR?
                KI A MAGYAR?   KEDVES BARÁTAIM ÉS ISMERŐSEIM!      24 évvel ezelőtt írtam ezt a versemet. Akkor sem bántam meg és most sem teszem, mert a helyzet ma már nem ugyanaz, mint akkor volt. Elkeserítő, amit érzek, hogy nem ugyanaz, hanem még sokkal rosszabb ezen a téren.
BEHUNYT SZEM, LÁTHATATLANSÁG, REPÜLÉS…  Álmaim védekező mechanizmusai voltak egykor.
                BEHUNYT SZEM, LÁTHATATLANSÁG, REPÜLÉS… Álmaim védekező mechanizmusai voltak egykor.      Megmondom őszintén, hogy amióta az „eszemet tudom”, minden éjjel álmodom valamit, de kevés esettől eltekintve reggelre már el is felejtem, legfeljebb valami halvány foszlány marad csak meg belőle.
AKI A TALPAS BOROSPOHARAT IS MEGETTE.  Robixos emlékeimből 1968 – 84 között.
                AKI A TALPAS BOROSPOHARAT IS MEGETTE. Robixos emlékeimből 1968 – 84 között.      Az évek során már több, megtörtént eseményt is feldolgoztam az írásaimban, amely még nagyon régen, a Zirci ROBIX Üzemnél lévő időszakom alatt történt.
A BOLDOGSÁG RECEPTJÉT…  Harmonikus párkapcsolatban
              A BOLDOGSÁG RECEPTJÉT… Harmonikus párkapcsolatban   A Boldogság Receptjét Elmondom, Jól Figyelj, Közben Kitárt Szíveddel Vidáman Énekelj! Tudd Meg, Hogy Boldogság Boltokban Sem Eladó, Nem Árulják, Szerelem Nélkül Nem Kapható! Kell Hozzá Bizalom, Kölcsönös Kompromisszum, Nem Lehet Egyoldalúan Zsarnok Diktátum! Egymás Elfogadása Amilyen, Olyannak, ...
ÉDESAPÁM ÖLÉBEN  FOGTA AKKOR…  Egy régi fotót nézegetve.
              ÉDESAPÁM ÖLÉBEN FOGTA AKKOR… Egy régi fotót nézegetve.   Édesapám ölében féltőn fogta Ezerkilencszázhatvannyolcban a kis Kutyánkat a lépcsőn ülve, mert tudta, Hogy magától nem áll meg a kis hamis.   Bátran nézett a fényképező felé, Nem kellett félnie a villanástól. Mosolygott az is, aki fényképezé, Mert az sem félt a kutyaugatástól.
A SZERETET NYELVÉN LEHET MÉG SZÓLNI 2024 – BEN?  Bízom benne, talán valami kis áttörés történik ezen a téren is az Új Esztendőben.
              A SZERETET NYELVÉN LEHET MÉG SZÓLNI 2024 – BEN? Bízom benne, talán valami kis áttörés történik ezen a téren is az Új Esztendőben.      Többször kaptam már szemrehányást azért, hogy írásaimban hivatkozom a koromra. Természetesen nem a kéményben lerakódóról van szó, hanem az éveim számáról.
EDDIG NEM FOGADKOZTAM,  EBBEN AZ ÉVBEN SEM TESZEM…  Ez egy kis múltba tekintés is tőlem.
                EDDIG NEM FOGADKOZTAM, EBBEN AZ ÉVBEN SEM TESZEM… Ez egy kis múltba tekintés is tőlem.   Eddig nem fogadkoztam, ebben az évben sem teszem, Mert nekem így volt a múltban is teljes az életem.
MA SEM KELL, HOGY A  SZILVESZTER KÜLÖNÖS LEGYEN…  Év végi versbe szedett gondolataim.
              KEDVES ROKONAIM, BARÁTAIM ÉS ISMERŐSEIM! Ezzel a szerény versemmel szeretnék Istentől Áldott és Boldog Új Esztendőt kívánni Mindnyájatoknak, Családjaitokkal Egyetemben Szeretettel: Bálint   MA SEM KELL, HOGY A SZILVESZTER KÜLÖNÖS LEGYEN… Év végi versbe szedett gondolataim.
KARÁCSONY ELMÚLT,   LASSAN VÉGE AZ ÉVNEK…
                KARÁCSONY ELMÚLT,  LASSAN VÉGE AZ ÉVNEK…   Karácsony elmúlt, lassan vége az évnek, A szélsőséges hónapok is véget értek. Volt bőven melegünk, eső lehetett volna Több is mikor nem nyílt ki a felhőnek torka.
KARÁCSONYI HANGULATBAN  MIT KÍVÁNHATOK…
                  KEDVES ROKONAIM, BARÁTAIM ÉS ISMERŐSEIM! Ezzel a szerény versemmel szeretnék Mindnyájatoknak  Istentől Áldott és Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánni   KARÁCSONYI HANGULATBAN MIT KÍVÁNHATOK…   Karácsonyi hangulatban mit kívánhatok, Közel jönnek majd hozzám a szálló Angyalok? El tudják velem hitetni, hogy van még Remény, A Jövőnk mégsem lesz...

5046 cikk | 7 / 505 oldal