Duna-Tisza közének egyik legéletteljesebb tánckultúráját a kalocsai szállásokon találtáka kutatók. A megkésett paraszti polgárosodás sajátos, csak e területre jellemző népművészetet hozott létre. A 20. század elején született meg az a fajta díszítőművészet, amely a hazai és külföldi közvélemény előtt híressé tette Kalocsa környékét. A megkésett fejlődés a tánchagyományt is alaposan átalakította, a régi rétegbe tartozó táncokat vagy elsöpörte, vagy a saját arculatára formázta. A régi stílusú ugrós helyi változata, a mars kizárólag menettáncként fordult elő. A paraszti emlékezet még megemlít egy szórakozó funkciójú, előadásmódjában visszafogottabb, motívumgazdagabb "öreges marsot", de ezt az első világháború környékén kiszorította a harsányabb, egy-két lépést ismételgető "fiatalos mars". Érdekes módon e tánc kísérőzenéje nem a 19. század végére jellemző indulózenéből származik, hanem a később megjelenő új stílusú parasztdalból állt össze.
