versek

Fiammal beszélek (Idézet a Képes Vasárnap korabeli számából, 1940) Nem felhők azok édes fiam, A jó Isten most nem küld felleget. Virágok nyíltak odafenn az égen, Azok virulnak szép hazánk felett. Dehogy gyermekem, nincs ősz odakünn Most van a legszebb tündér kikelet. Tavasz borult a bús magyar világra, Imádkozz szépen, tedd össze kezed. Hogy miért sírok? Ne kérdezd kincsem, Jól esik sírni, azért sír anyád. Szól a rádió, figyeljél csak szépen, Hallgasd Csíkország szabadságdalát. Hol van Csíkország? Nézd csak fiacskám, Ez itt a térkép, rajta szép hazánk. Ezek itt hegyek, magyar hegyek újra, Mert a jó Isten lenézett reánk. Erdélyi bércek, sok karácsonyfával, Zúgnak a szélben, az ég kapuján, Síró sóhajtást, jaj, be sokat zúgtak! De majd víg nótát zúgnak ezután! Ez itt Csíkország, a térkép sarkában, Ott harsog most a magyar trombita! Hallod, hogy fujja egy katona bácsi? Minden katonák legbátrabbika? Jó nagyapád is az volt tizennégyben, Magyar honvéd, a sapkáján virág, És védte Erdélyt száz ellenség ellen, Mikor ránk rontott az egész világ. Hol van nagyapó? Meghalt, fiacskám... Zúdult a gránát, mint a fergeteg, Nekik nem volt már puskagolyójuk sem, Meghalt mind és... Erdély elveszett. Nem, nem örökre, kisfiam! Az égben Meglátta azt a jó Isten szeme, Hogy nagyapádék megdicsőült lelke Erdély sorsába nem nyugszik bele. Csaba hősei együtt mentek velük Hadak útján az Úristen elé, Feltörtek lentről is a jaj-fohászok, Az ég is csaknem meghasadt belé! Magyar imáknak végtelen nagy árja Isten szívére végre rátalált, És a jó Isten nem bírt tovább nézni Ennyi könnyet és hasztalan halált. Ítélt az Isten s megjutalmazott ? Minden szenvedést, minden drága vért, A jelt megadta és indult a honvéd, Indult a honvéd, s Erdély visszatért! Anyád szemében büszke könny ragyog most, Könny, mit kicsalt egy sírhant hazatérte, Szabad Erdélyért halt meg nagyapád, Fiam, ha kell... halj meg Te is érte!