Hirtelen csattant el. Rövid volt és kegyetlenül erős. Aki adta férfi volt. Aki kapta nő. Feltehetően férj és feleség voltak. A hat év körüli kisfiú legalább egy métert repült az anyjával. Az ember tovább ment. Peckesen. Emelt fővel. Nem nézett hátra. Megítélésem szerint józan volt.
A gyerek tápászkodott fel elsőnek. Felsegítette az asszonyt, leporolta a ruháját, a földön heverő szatyrot is felvette, aztán megfogták egymás kezét. Lassan a férfi után indultak.
Három paradicsom maradt utánuk az aszfalton. Egy nagy, egy közepes, meg egy kicsi. Miközben az emberek és a járművek közömbösen húztak el mellettük, azon gondolkoztam, hogyha a nagy paradicsomot hozzávágnám előbb a közepeshez, aztán a kicsihez, vajon melyik menne széjjel közülük? Valószínűleg mind a három. Miután erre a bölcsességre jutottam, megütötte a fülemet a kisfiú vékony hangja:
- Ha erősebb leszek, megvédelek tőle!
Felemeltem a piros gyümölcsöket és utánuk vittem. Szüksége lesz rá a gyereknek. Erősödnie kell!
