TAVASZ A ZÖRÖGHEGYI KILÁTÓNÁL
Enyhe csendű hegyről messze látok,
Szerte mindenhol tenger virágok.
Madár a fákon ezrével dalol –
Szívem megreszket mélyen valahol.
Merengek halk májusi zenében,
A föld dalol, öröm gyúl az égen.
Távol öreg várnak romja látszik,
A lelkem merengve oda vágyik.
Sok május – emlék… holdas éjszaka…
Igaz se volt tán… régen… valaha…
Róla szép mesét sokat tudnátok
Váraljai orgonavirágok.
Völgy ölén, hol nyúlik hosszú árok,
Ti még szunnyadtok akácvirágok.
Még nem nyílt ki, nem terül a tájra
Fehér szirmok idei borongása.
Mámorosultan zsong a táj, a kép,
Lábam ezernyi vadvirágra lép.
Lombok között szerelmesek járnak,
Valamit súg legény a lánynak.
Úgy lopóznak csókok közt, merengve
S odébb mennek… be a rengetegbe…
-Kis őz sétál, rám néz titkon, lopva,
Oly szelíden, mintha bárány volna.
Vadgalamb búg, valahol a tetőn
Szerelmesen, édesen, merengőn.
Tele van az erdő, ahogy dalol,
Párját új nászra hívja valahol.
Rezdül a lomb, fehér virág havaz,
Ujjongva kiáltok: tavasz, tavasz!
Lassan édes alkonyba hull a táj;
Könnyű szellő lágyan susogva száll.
A telehold égre emelkedik,
Cirógatja a fák leveleit.
Édes érzés tépi a szívemet
S köszöntöm én is a Természetet.
Zörögtető, 1960. május 10 – én.
Nagy Bálint
U.I. Sajnos már ez a kilátó sincs meg, Még én is jártam ott fiatalkoromban.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
