Zeneszöveg
Villamos kocsin
A Fasortól a Körútig
útazott egy no velem:
egy szomorú szoke asszony.
Ezt az arcot ismerem.
Ismerem e kedves arcot,
- így tünodtem az uton, -
ismerem e kedves arcot,
de hogy honnan? - nem tudom.
Igy hervad a fehér szegfu,
mikor elmúlt ideje:
sápad, sárgul, összefonnyad
virága és levele.
S így akadunk néha könyvben
gonddal eltett rózsaszálra.
Nem tudjuk már hogy ki adta?
csak tünodve nézünk rája.
|
