7 videó

McKinley Morganfield (Jug's Corner [a legközelebbi város Rolling Fork], Mississippi, USA, 1913. április 4. – Chicago, Illinois, USA, 1983. április 30.), avagy művésznevén Muddy Waters amerikai blues-zenész, a „chicagói blues atyja”.
Hatása több zenei műfajban – blues, rhythm and blues, rock, folk, jazz és country – is jelentős volt, és az ma is.
Ötéves korában kezdett szájharmonikázni, és kipróbálta a harmonikát, a dorombot, és különböző házilag készített ütőhangszereket. Gitározni 1930 körül kezdett. Erőteljes hangjára felfigyelve egy helyi vonósegyüttes, a Son Sims Four tagjai felkérték énekesnek; első gitárleckéit tőlük kapta, az igazi kezdőlökést pedig Son House játéka és a slide (vagy bottleneck) technika megismerése jelentette, melyben a gitáros ujjai helyett egy üveg- vagy fémtárgyat használ a hangok lefogására.
Az első felvételeit még Alan Lomax néprajztudós készítette egy ültetvényen, a Mississippi deltájában, 1941-es gyűjtőkörútján (Lomax és társai Robert Johnsont keresték, aki akkor már három éve halott volt). Az egyik dal, az I Be's Troubled később első kislemezén jelent meg I Can't Be Satisfied címmel. 1942 júliusában újabb dalokat vettek fel vele szólóban és a Son Sims Fourral együtt.
1943 nyarán Waters chicagói rokonaihoz költözött, akusztikus gitárját a nagybátyjától kapott elektromosra cserélte, és kialakította a klasszikus „chicagói blues” zenekar felállását: gitár, ritmusszekció és szájharmonika. Miközben teherautó-sofőrként dolgozott, társaival különféle klubokban játszott a város déli és nyugati részén. Olyan elismert zenészekkel ismerkedett meg, mint Big Bill Broonzy, Memphis Slim és Tampa Red. 1946 elején alakította meg Jimmy Rogers gitárossal és Little Walter szájharmonikással a Headhunters-t, melynek dobosa „Baby Face” Leroy Foster lett.
Elsőként egy független producer, J. Mayo Williams készített vele felvételt (Mean Red Spider) 1946-ban, de az anyagot más neve alatt adta ki, majd a Columbia Recordsnál Lester Melrose három dalát rögzítette, de ezek végül nem jelentek meg. Hírneve akkor kezdett nőni, amikor az Aristocrat Records (a későbbi Chess Records) szerződtette. Első kislemeze 1948-ban jelent meg (I Can't Be Satisfied / I Feel Like Going Home). Tradicionális dalokat játszott rajta, de mivel erősítőt használt, a közönség a megszokott gitárhangzás helyett valami sokkal erőteljesebbel, izgalmasabbal találta szembe magát. Sokan ezt a lemezt tekintik a modern blues origójának. [forrás?]1951-ben alakult ki az a felállás, amely a későbbi blues és rock and roll zenekarok mintájául szolgált: a Headhuntershez csatlakozott Otis Spann zongorista, új dobosuk pedig Elgin Evans lett. Első felvételeiket csak 1953-ban készíthették el, mivel lemezkiadójuk, Leonard Chess szívesebben foglalkozott kisebb együttesekkel.
Az ötvenes évek első felében tizennégy dala is felkerült nemzetközi slágerlistákra. 1958-as angliai koncertjei, majd két újabb turnéja a hatvanas évek első felében sokkal hozzájárultak az ún. British Invasion elindulásához. Több hatvanas évekbeli lemeze is kísérletező jellegű volt, mivel a Newport Jazz Fesztiválon aratott sikere után kiadója megpróbálta tovább növelni népszerűségét, hol rézfúvósokkal (Muddy, Brass, and Blues), hol pszichedelikus hangzással (Electric Mud) közelítve más stílusokhoz.
1969-ben meghalt Leonard Chess, és a kiadó új vezetést kapott, de Waters csak a következő tulajdonosváltáskor, 1975-ben hagyta ott őket. 1976-ban a Blue Sky Recordshoz szerződött, ahol Johnny Winter lett a producere. Haláláig még négy albumot készített, melyből az első három Grammy-díjat kapott.
1983. április 30-án éjszaka otthonában álmában érte a halál, szívelégtelenség következtében.