Jegyzet az emmausi tanítványok történetéhez. - Lukács 24,13-35 - "Maradj velünk,mert esteledik,a nap is lehanyatlott már."Már beesteledett,mire Emmausba értünk.Még tűzött a nap,amikor elindultunk Jeruzsálemből.Tizenkét kilométer állt előttünk északnyugatnak.A hossz úton nem tudtunk egymással mit beszélgetni,mint az elmúlt napok tragédiájáról.Hogyan történhetett meg mindez? Pedig olyan ígéretesnek indult az ünnep a pászkavacsorával.Hol rontottuk el?Kerestük az okokat.Nem bírtunk Vele virrasztani a Gecsemáné kertben. Elaludtunk,magára hagytuk.Vádoltuk Júdást.Vádoltuk magunkat,amiért nem vettük észre,hogy áruló van közöttünk.Még Péter is,aki pedig nagy fogadalmakat tett,hogy soha el nem hagyja,mg Péter is megtagadta Őt.Vádoltuk a főpapokat,amiért nem ismerték fel a prófétai nagyságát.A legfájóbb volt azt hallani,amikor gúnyolták Őt.És nem értettük,hogy,Aki betegeket gyógyított,Aki feltámasztotta Lázárt, Aki lecsendesítette a a háborgó Genezáret-tavát,most miért hagyta Magát kiszolgáltatni.
Egyre elgyötörtebben mentünk ketten az úton Kleofással.Hát miden megtörténhet? - Lassan alkonyodni kezdett.Még a lemenő nap is azt tükrözte vissza,hogy mindennek vége.Pedig mi azt reméltük,hogy Ő fogja Izraelt megmenteni.Viaskodásunk közepette váratlanul,szinte a semmiből mellénk szegődött az úton egy idegen férfi.Az első pillanattól olyan volt,mint egy ismeretlen ismerős.Csodálkoztunk,hogy semmi sem tud a jeruzsálemi eseményekről,mindazzal ami a názáreti Jézussal történt.Kérdezett,mi válaszoltunk Neki.Kételkedve,de elmondtuk Neki,amit az asszonyoktól hallottunk,hogy üres a sír,és hogy angyalok jelenését látták.A keresztre feszítésig még tudtuk követni az eseményeket,de amit ma reggeltől hallottunk, az már végképp megdöbbentett bennünket.Aztán Ő vette át a szót.Jólesett hallgatni.Az Írásokat magyarázta,de olyan világosan,ahogy még sohasem hallottuk.Nehezünkre esett volna elbúcsúzni Tőle,amikor megérkeztünk Emmausba ezért is marasztaltuk Őt.Együtt vacsoráztunk.
És amikor megtörte a kenyeret!Mint azon az utolsónak hitt vacsorán,ugyanúgy törte meg Ő is.A keze,a szavai,minden ismerőssé vált.Ő volt Az,a Feltámadott!Gyermekkoromban éreztem utoljára ezt a biztonságot,az élet teljességét,a Teremtő jelenlétét,amikor szabbat beköszöntével nagyapám áldásra emelte ezét a terített asztalnál. - Hogy miért is indultunk el Emmausba?Biztos jó okunk volt rá,de már nem lényeges.Az út vált fontossá,hogy Ő mellénk szegődött,és megtörte a kenyeret,nekünk kettőnknek is. - Megyünk szembe a leáldozó nappal...De ez már a mi történetünk,a jegyzetíró korának története.Jellé válik nyugat alkonya.Mégis figyeljünk az Írásra is:"meglátogat minket a felkelő nap a magasságból,hogy világítson azoknak,akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak,hogy lábukat a békesség útjára igazítsa"(Lukács 1,78-7). Az ismeretlen ismerős ma kis realitás,most is érthetővé teszi az Írásokat,és megtöri a kenyeret mindnyájunknak.Krisztus feltámadt,bizonnyal feltámadt! Aki nem hiszi járjon utána.- Vadász Márta
