Kilátás az Árva várárólÁrva vára (szlovákul: Oravský hrad) Szlovákiában, Árvaváralja (Oravský Podzámok) község mellett az Árva folyó szintje felett 112 méterre magasodó sziklára épült. A középkorban fontos szerepet játszott Magyarország északi határa és a Lengyelország felé vezető kereskedelmi út védelmében.[1]
Árva vára az Oravai tájegység része. Területe 1661 négyzetkilométer Észak szlovák régióban a Nyugati-Tátra hegység délnyugati részén, délről a Beskyda és a Chočský dombok, keletről felől a Kis-Fátra pajzsként védi. A festői környezete önmagáért beszél. A látnivalók a legismertebb és legkeresettebb hellyé tették a régiót, többek között ilyen a meredek sziklaszirten magasló Árva vára és folyója, az Orava.
Dicső emlékű Mátyás királynak többször is meggyűlt a baja saját főembereivel, kivált azokkal, akik neki és apjának, Hunyadi Jánosnak köszönhették állásaikat és temérdek vagyonukat.
A legveszedelmesebb lázadások egyikét Vitéz János és unokaöccse, Janus Pannonius pécsi püspök szította. Ország Mihály nádor hiába figyelmeztette őket, hogy “a megkoronázott fejedelmet minden körülmények között tisztelni kell, s a hűséget iránta megszegni nem szabad.” Ők mégis azon voltak, hogy Mátyást megfosztják a koronájától. Tervük kudarcot vallott, Vitéz János elvesztette a király bizalmát, szabadságát korlátozták, a pécsi püspök pedig állásának inthetett búcsút vakmerőségéért.
Ennek az ügynek sok más főúr is áldozatául esett, így Péter kalocsai érsek is, akit árva fiúként Hunyadi János neveltetett, és Mátyás király emelt magas posztra. A megharagított király, akit egyébként igazságosnak ismerünk, kegyetlenül elbánt vele. Maga elé vezettette, és azt mondta: “Árva voltál, Péter, árva leszel és Árvában
ogsz meghalni” (Arva fuisti Petre Arva eris et in Arva morieris). Aztán átadta őt a poroszlóknak, és meghagyta, hogy vigyék Árva várába, ott falaztassák be, és tartsák fogva élte fogytáig. Ezt a parancsot írásban is kiadta Árva várnagyának, Meskó Mihálynak. Fővesztéssel fenyegette őt, ha hibájából a rab megszökne.
Kilenc gyötrelmes évig sínylődött a főpap az ablaktalan fülkében, melyet az utókor is borzadva megnézhet. Egyszer feszegetni kezdték az ajtó helyére felhúzott falat, s egy vigyorgó arcú szörny lépett a rabhoz, karon ragadva kivezette az éjszakába. Mi lesz? Vesztőhelyre viszik? Vagy még borzasztóbb börtön nyirkos falai között lészen éhes patkányoknak martaléka? A vár alá érve a szörny felkapta a remegő főpapot, szekérre ültette és elindultak. Hajnalban a rab egy kolostorban találta magát, ahol azt mondták neki, hogy Galíciában van, ne féljen, nem lesz többé baja.
A megmenekült néhai érsek azt hitte, hogy a legfelsőbb hatalom szabadította meg, hosszú levelet írt a királynak, melyben arra kérte,
helyezze őt vissza eredeti székébe. Mátyás király ezáltal szerzett tudomást a szökésről, és iszonyú haragra gerjedt. Meskó Mihály várnagyot vallatóra fogta, és elrendelte, hogy keményen megbüntessék a szökésért. Meskó ártatlannak vallotta magát, hisz embereivel Morva határán volt hadban. Vára és a fogoly őrizetét addig hat kipróbált szolgájára bízta. Azok pedig csak annyit tudtak, hogy a börtön celláját már kibontva és üresen találták. Már-már attól lehetett tartani, hogy a király a várnagyot és szolgáit börtönbe csukatja, talán ki is végezteti, amikor a várnagy leánya azzal a kéréssel járult az apja elé, hogy kísérhesse őt Budára a királyhoz.
- Bajban vagyunk, apám, én remélem, hogy ezt a bajt elhárítom, ha a király elé mehetek.
Egy napon, déltájban jelentették a királynak, hogy egy fiatal lány kér bebocsátást.
- Hogy hívják? – kérdezte a király.
- Meskó Katinkának mondja magát – válaszolta az ajtónálló.
- Talán csak nem rokona Árva várnagyának, ki Péter papot szöktette?
Egy sugár növésű, szép barna lány lépett be, s bátran megállt a király előtt.
- Mi a kívánságod, gyermekem? – kérdezte jóságosan Mátyás.
- El szeretném mondani, miként szabadult ki Péter érsek az árvai várból.
- Ne nevezd őt érseknek, mert már nem az, de azért hallgatlak – szólt a király.
Katinka egyszerű, keresetlen szavakkal elbeszélte, hogy amikor apja a morva határon járt, ő maga volt az, aki a szegény rabot kiszabadította, azt gondolván, hogy már úgyis elfelejtették és szenvedett is épp eleget a vétkeiért. Nehogy valaki elárulja, ezért a vár kertjében foglalatoskodó ügyefogyott, siketnéma legénnyel ásatta ki a börtön falát és vezettette el a rabot. Maga pedig parasztlegénynek öltözve elvitte egy galíciai kolostorba. Apja nem tudott a dologról, ő meg nem szólt neki, mert félt a haragjától, és apja tettében gátolta volna.
- Aztán ismerted te azt a rabot? –kérdezte a király.
és nyugodtan. - Esténként, amikor szüleim és a strázsák is nyugovóra tértek, fogtam a mécsest és átmentem hozzá. Azon a kis nyíláson át, amit a falon hagytak, megtanított engem írni, olvasni és imádkozni. Évekig tartott ez így, de a pap sohasem panaszkodott szomorú sorsa miatt, hanem mindig azt mondogatta, hogy nálánál jobb emberekre még súlyosabb csapásokat mért az Isten, és a Megváltó sorsán okulva kötelességünk tűrni és megbocsátani. Nem tehettem másként, mint ahogy tettem, én vagyok a vétkes, apám és emberei ártatlanok. Csak ezt kívántam elmondani felségednek. – fejezte be a lány, és a királyra nézett.
Mátyás, az igazságos, mit tehetett mást, mint hogy a derék leány apját nem bántotta, sőt kárpótlásul neki ajándékozta Árva várát. Katinkát pedig, a szép várkisasszonyt, a saját vitézének, Thurzó Istvánnak ajánlotta, aki nemsokára oltárhoz is vezette.
Péter érsek száműzetésben halt meg, még mielőtt a jószívű király visszahívhatta volna.
Árva vára az Oravai tájegység része. Területe 1661 négyzetkilométer Észak szlovák régióban a Nyugati-Tátra hegység délnyugati részén, délről a Beskyda és a Chočský dombok, keletről felől a Kis-Fátra pajzsként védi. A festői környezete önmagáért beszél. A látnivalók a legismertebb és legkeresettebb hellyé tették a régiót, többek között ilyen a meredek sziklaszirten magasló Árva vára és folyója, az Orava.
Dicső emlékű Mátyás királynak többször is meggyűlt a baja saját főembereivel, kivált azokkal, akik neki és apjának, Hunyadi Jánosnak köszönhették állásaikat és temérdek vagyonukat.
A legveszedelmesebb lázadások egyikét Vitéz János és unokaöccse, Janus Pannonius pécsi püspök szította. Ország Mihály nádor hiába figyelmeztette őket, hogy “a megkoronázott fejedelmet minden körülmények között tisztelni kell, s a hűséget iránta megszegni nem szabad.” Ők mégis azon voltak, hogy Mátyást megfosztják a koronájától. Tervük kudarcot vallott, Vitéz János elvesztette a király bizalmát, szabadságát korlátozták, a pécsi püspök pedig állásának inthetett búcsút vakmerőségéért.
Ennek az ügynek sok más főúr is áldozatául esett, így Péter kalocsai érsek is, akit árva fiúként Hunyadi János neveltetett, és Mátyás király emelt magas posztra. A megharagított király, akit egyébként igazságosnak ismerünk, kegyetlenül elbánt vele. Maga elé vezettette, és azt mondta: “Árva voltál, Péter, árva leszel és Árvában
Kilenc gyötrelmes évig sínylődött a főpap az ablaktalan fülkében, melyet az utókor is borzadva megnézhet. Egyszer feszegetni kezdték az ajtó helyére felhúzott falat, s egy vigyorgó arcú szörny lépett a rabhoz, karon ragadva kivezette az éjszakába. Mi lesz? Vesztőhelyre viszik? Vagy még borzasztóbb börtön nyirkos falai között lészen éhes patkányoknak martaléka? A vár alá érve a szörny felkapta a remegő főpapot, szekérre ültette és elindultak. Hajnalban a rab egy kolostorban találta magát, ahol azt mondták neki, hogy Galíciában van, ne féljen, nem lesz többé baja.
A megmenekült néhai érsek azt hitte, hogy a legfelsőbb hatalom szabadította meg, hosszú levelet írt a királynak, melyben arra kérte,
- Bajban vagyunk, apám, én remélem, hogy ezt a bajt elhárítom, ha a király elé mehetek.
Egy napon, déltájban jelentették a királynak, hogy egy fiatal lány kér bebocsátást.
- Hogy hívják? – kérdezte a király.
- Meskó Katinkának mondja magát – válaszolta az ajtónálló.
- Talán csak nem rokona Árva várnagyának, ki Péter papot szöktette?
- Bocsássátok be! Hadd mondja el az apja bűnét!
Egy sugár növésű, szép barna lány lépett be, s bátran megállt a király előtt.
- Mi a kívánságod, gyermekem? – kérdezte jóságosan Mátyás.
- El szeretném mondani, miként szabadult ki Péter érsek az árvai várból.
- Ne nevezd őt érseknek, mert már nem az, de azért hallgatlak – szólt a király.
Katinka egyszerű, keresetlen szavakkal elbeszélte, hogy amikor apja a morva határon járt, ő maga volt az, aki a szegény rabot kiszabadította, azt gondolván, hogy már úgyis elfelejtették és szenvedett is épp eleget a vétkeiért. Nehogy valaki elárulja, ezért a vár kertjében foglalatoskodó ügyefogyott, siketnéma legénnyel ásatta ki a börtön falát és vezettette el a rabot. Maga pedig parasztlegénynek öltözve elvitte egy galíciai kolostorba. Apja nem tudott a dologról, ő meg nem szólt neki, mert félt a haragjától, és apja tettében gátolta volna.
- Aztán ismerted te azt a rabot? –kérdezte a király.
- Ismertem - felelte Katinka bátran
Mátyás, az igazságos, mit tehetett mást, mint hogy a derék leány apját nem bántotta, sőt kárpótlásul neki ajándékozta Árva várát. Katinkát pedig, a szép várkisasszonyt, a saját vitézének, Thurzó Istvánnak ajánlotta, aki nemsokára oltárhoz is vezette.
Péter érsek száműzetésben halt meg, még mielőtt a jószívű király visszahívhatta volna.