Mikor az ember átlépi az élet küszöbét,
és felsebzett sorsára könny-eső szitál,
hazavágyik hársillatú kicsi falujába,
ahol még szeretetről mesél a ház, a kert, a táj.
Odavágyik vissza, hol ismert volt az utca,
ismert volt a szomszéd, a szél-frissült határ,
s mindaz a megszokottá váló csendes nyugalom,
amiben ezer színt tetőzött a tél, az ősz, a nyár.
Odavágyik, hol a szó, dallam volt a szívnek,
ahol megbecsültek minden szép pillanatot,
ahol bűvös mesék világába hajókáztattak
a kukoricaháncsú fosztás-halmazok.
Mert a régi otthon szépségei élénk színben élnek,
nem hervaszthatja el az idő múlása,
hisz minden olyan emlék mit a szív magába vés,
tiszta fényt ragyog a jelen-árnyakba.
Ez a vers a régi szép gyermekkort idézi fel,sok a mondanivalója rengeteg az igazség benne,viszont az is igaz hogy odahaza már nem ugyanazok az emberek vannak mert ök is megöregedtek,elmentek esetleg már kihaltak.Az újakhoz pedig már tényleg semmi közünk,nem is ismerjük őket!
Mikor az ember átlépi az élet küszöbét,
és felsebzett sorsára könny-eső szitál,
hazavágyik hársillatú kicsi falujába,
ahol még szeretetről mesél a ház, a kert, a táj.
Odavágyik vissza, hol ismert volt az utca,
ismert volt a szomszéd, a szél-frissült határ,
s mindaz a megszokottá váló csendes nyugalom,
amiben ezer színt tetőzött a tél, az ősz, a nyár.
Odavágyik, hol a szó, dallam volt a szívnek,
ahol megbecsültek minden szép pillanatot,
ahol bűvös mesék világába hajókáztattak
a kukoricaháncsú fosztás-halmazok.
Mert a régi otthon szépségei élénk színben élnek,
nem hervaszthatja el az idő múlása,
hisz minden olyan emlék mit a szív magába vés,
tiszta fényt ragyog a jelen-árnyakba.