|
Karacs Teréz (Pest, 1808. április 18. – Békés, 1892. október 7.) pedagógus, író, a nőnevelés egyik úttörője. Apja, Karacs Ferenc rézmetsző és térképész volt, anyja, Takács Éva író, Takács Ádám rákospalotai majd váci lelkész leánya. Házukban gyakran megfordultak a kor szellemi vezetői, például Fáy András, Kazinczy Ferenc, Garay János, Vörösmarty Mihály és Kölcsey Ferenc. Katona József lakott is náluk egy ideig, itt írta meg a Bánk bánt. De gyakori vendég volt házuknál virág Benedek is, aki a |
2015 -
szerda, 2015. november 4. 13:31, Nézettség: 536
Harkai István Hazám Megmondták, hogy honnan jöttünk,mert ezt Rómában és Bécsbenlatinlelkű és vandálhitű atyámfiai ezt nálunk mindigjobban tudták.A hun nép annyira Tüneményes,hogy csak a Holdról látszikaz ellenünk emelt fal.A világot hiába hódítottákmeg többször is, hiába adtak kereket, nadrágot, gyufát és atombombát a világnak,nevük mögött fehér a térkép.
kedd, 2015. november 3. 08:59, Nézettség: 769
Golenya Ágnes Az Aranyasszony útja Mi köze lehet egymáshoz egy titokzatos dél-amerikai barlangrendszernek és egy pánikbeteg budai szépasszony útkeresésének? Az aranykalitkájában fuldokló Éva története nem csak igen megrázó bemutatása az érzelmek viharának, az önmagát kereső nő történetének, de egyben önvizsgálat is minden asszony és lány számára, tükör a férfiaknak. |
MAGYAR
Népek karában, ó, mi vagy te,
Én népem, hősök nemzete?
Teremtés méhiben vajj fogant-e
Több ilyen bűvös, szép rege?
Áldott s dicső vagy mindörökre!
Ami nagyot s merészet szív akar,
Egy szóba van foglalva össze:
E szóba, hogy: magyar.
Az istenagyban legszebb gondolat,
Szabadság fölkent bajnoka,
Dicskör övedzi büszke homlokod,
Kebled az Isten hajloka.
Gyönyörbe ring az ajk, téged kimondó,
Neved virágot s vészt kavar,
S a gondolat oly fönncsapongó
E szóra, hogy: magyar!
Sápad nevednek hallatára
Az áruló, az orv, lator;
De azt gyönyörrel átaljárja,
Kiben nemes szív lángja forr.
Emelkedik, ki tégedet hív,
A neved ünnep és vihar;
Dobban, megindul mindenik szív
E szóra, hogy: magyar.
A zsarnokok halálos ellene,
Jónak, nemesnek hű paizs;
És él a nagy Rákóczi szelleme
Még legkisebb fiadban is.
Harag sápasztja elleninket,
Reszketve ejti neved a cudar,
De átaljár szent tüze minket
E szónak, hogy: magyar.
Történeted nagy vértanúság,
Szebb, mint a szentek élete;
Bús lapjain sok mély tanulság
Vérrel irott költészete.
Rád annyi ellen dühe rontott!
Kalászos rónád bús avar...
Ó, mennyi köny és gyász borongott
E néven, hogy: magyar!
De vértanúid szent porából
Új, lelkesebb lét sarjada;
A honfibúnak viharából
Támadt az eszmék százada.
Hiába könny s vér nem patakzott:
E nemzet él! - Él, mert akar!
És minden érzés összehangzott
E szóban, hogy: magyar.
Népek karában újra nagy vagy,
Kossuth, Széchenyi nemzete!
És nőttön-nő a te hatalmad,
Előtted új fény ezrede.
Eszményekért küzdj lelkesedve:
S ne félj, hogy törzsököd kihal!
Vigy lelket a népküzdelembe,
S uralkodjál, magyar!
S mi megmaradt a zord napokból,
Törd össze mind a láncokat!
Űzd el fönséges homlokodról
A visszatérő árnyakat!
A pírt, a véres képek árnyát,
Mi a sötét napokra vall,
Törüld le és minden bilincset
Törj össze, ó, magyar!
Dicső tusákra nyílik a határ,
Mienk a dús jelen s jövő,
Ránk még pazar győzelmek üdve vár;
Üdv, mit a költők álma sző.
Most álom; majdan ragyogó valóság,
Mert érte küzd a fő, a kar. -
Emeld az Eszme lobogóját
Magasra, ó, magyar!
Népek között te léssz az első,
Én népem, hősök nemzete!
Csodákat lesz életre keltő
Fajunk jövő története.
Rettegni fognak s áldni téged,
A neved ünnep és vihar:
És visszazengik ezredévek
E büszke szót: magyar.
Lelkedből lelkezém. Magyar vagyok.
Nemcsak a vér: szellem jogán.
Szellemetekből, ti dicső nagyok,
Növekvém és táplálkozám.
Honszerelem! Vess tiszta lángot!
Jöjjön, ki vélünk érez és akar:
És meghódítjuk a világot
E szóval, hogy: magyar!
[1891. március 15.]
verséhez