Nagyböjt első vasárnapján régebben a hajósi német nemzetiségi legények, lányok kimentek a szabadba, ahol tüzet gyújtottak, és csicsókát, krumplit sütöttek benne, majd amikor megsültek, a legények nyársra tűzték, és hajigálták, miközben ezt mondogatták:

Scheiblein, Scheiblein weh, weh, weh,
Es geht ein Scheiblein auf die Höh',
Wem soll das Scheiblein gehören:
Dem Hansl und der Resel.

A nevén szólított lány tartozott a vele együtt emlegetett legénynek kalácsot adni, amely ezen a napon minden háznál sült. Számos hazai német faluban, így Várgesztesen, Vértessomlón sütöttek ezen a napon különleges kalácsot, fánkot hogy a búza majd ne üszkösödjék meg. Hőgyészen perecet szoktak sütni.

Elterjedt volt a bableves, a tejleves, a sós vízben főtt bab, az olajos káposzta a főzelékek, főleg a spenót valamint a tojás és különböző halételek.

Mivel nem volt szabad mulatozni és a böjti időszakban nem volt illendő lakodalmat tartani, ezért a fiatalok játékokat találtak ki, amivel eltölthették az időt és megerősíthették választottjukat szerelmükben. Leggyakrabban a leánykörtáncot más néven karikázást játszották. Körbe álltak és népdalokat énekelve táncoltak. A szinazálás is körtáncot jelentett, ekkor azonban egy leány a kör közepére pattant és behívta választottját, akivel csárdást táncoltak a kör közepén.

Mikor elunták a táncot bementek a faluba és énekelve vonultak, így ezt akkoriban vonulásnak nevezték. Sportokat is űzhettek, így a lányok labdáztak, a fiúk pedig gyakorolták a csülközést, vagyis egy fadarabot helyeztek a földre, ez volt a csülök. Körberajzolták és botjaikkal megpróbálták kidönteni. Az nyert, akinek ez sikerült, szépen faragott botját pedig választottjának ajándékozhatta, ha akarta. A sajbózást is a fiúk játszották: tüzet raktak és botjukra karikát tűztek, amit meggyújtottak. Aztán ezt meglóbálva elhajították és közben hangosan kiáltották a szeretett lány nevét.

Azok a legények, akinek nem volt párja végigjárták a falut és bementek a lányos házakhoz. Itt egy kovácsnak és két inasnak öltözött legény elkapta a menyecskét és szögekkel meg kalapáccsal megpatkolták a farsangban eltáncolt csizmácskáját. Miközben folyt a lánypatkolás, a szemfülesebbek tojást és húst csentek a ház kamrájából, amit aztán húsvétig megőriztek.

körtánc

A nagyböjt következő, második hete, illetőleg vasárnapja (Reminiscere) a Döbrentei-kódexben böjt másod vasárnap, Telegdi Miklósnál, továbbá Bujákon nevetlenvasárnap. Tápén guzsahét, guzsavasárnap, Szakmáron guzsolóhét, guzsolóvasárnap, Hangonyban vitérhét, vitérvasárnap, Győr vidékén torkoshét, illetőleg torkosvasárnap,* Kresznerics szerint világoshét, mert ennek vasárnapján az evangéliumi szakasz Urunk színeváltozásáról szól.
A játékot a nógrádverőcei német és magyar fiatalság a múlt században egyformán kedvelte,* a szakrális képzetek azonban itt már kihullottak belőle: „Tavasz kezdetén, de leginkább böjti vasárnapok estvéin a fiatalság a faluhoz közeleső magaslatokon tűzet rak, és abba száraz tölgy-, de leginkább bükkfából készült kis karikákat – ők sajba néven emlegetik –, melyek középen lyukkal vannak ellátva, tüzesít. Midőn már egészen lángol, egy pálcára szúrja és egy, a földre fektetett deszkadarabon csúsztatva, ezen felkiáltással: sajba, sajba, kié legyen ez a sajba? Kálmán Katié vagy Magyar Annáé? Többnyire kedvese nevét említve, a légbe dobja… Ezen mulatságot leginkább német helyeken gyakorolják. Verőcére meglátszik, midőn a két dunántúli bogdányi fiatalság szórja a tüzes karikákat…”

Bálint Sándor

Sajbázás

Tűz, mogyoróbot, izzó fakorong és vállalkozó kedvű fiúk. Ha mindez együtt van, kezdődhet a sajbázás, a visegrádiak féltve őrzött hagyománya

A sajbázás régi sváb hagyomány, amit a visegrádiak eredetileg Hamvazószerda utáni szombattól kezdve egészen Virágvasárnap előtti napig minden szombaton megtartottak. A fiúk botra fűzött, tüzes fakorongot dobtak le a hegyről, miközben egy lány nevét kiabálták. A Német Kisebbségi Önkormányzat felelevenítette a hagyományt, időpontja átkerült húsvét előtti hétvégére, a tüzes korongot pedig a Dunába hajítják a sajbázók.





A sajbázás régi sváb hagyomány, melyet az 1950-es évek elején még élénken ápoltak Visegrádon. Aztán csaknem ötvenévnyi szünet után a Visegrádi Német Kisebbségi Önkormányzat tagjai felelevenítették a már csaknem feledésbe merült hagyományt, és a fiatalokat is bevonva évről-évre összegyűlnek sajbázni a visegrádi Duna-parton.

A sajbázáshoz a tűz és a vállalkozó kedvű ifjak mellett kb. 10-12 cm átmérőjű nem túl száraz fakorongokra is szükség van. A tűzben a faháncs lángra kap, és amikor a korong elkezd izzani egy nyers mogyoróbot segítségével ki kell venni a tűzből. Aztán már csak ügyességre van szükség. A fiú kiveszi a korongot a tűzből, pörgeti a levegőben, ezzel izzítja, végül egy deszkán kilövi a Duna felé.

Egykor a visegrádiak nem a Duna-parton, hanem a Fekete-hegy oldalában rendezték meg a sajbázást és nem csak egy alkalommal. Hamvazószerda utáni szombattól kezdve egészen Virágvasárnap előtti napig minden szombaton összegyűltek és az izzó fakorongokat a hegyről ledobva annak a lánynak a nevét kiáltották, akinek a korongot, azaz a sajbát küldték. Mint húsvétkor a locsolókat, sajbázáskor a korongokat számolták izgatottan a lányok. Ki kapta a legtöbbet? Ez persze aztán még napokig beszédtéma volt a faluban. És amikor leszállt az este és hétkor megszólalt a templom harangja, a fiúk az utolsó sajbát a Szűzanyának küldték.

Ma már kicsit modernebb változatban, gáz segítségével izzítják a tüzet, a fiúk pedig – bár ügyességben hasonlítanak nagyapáikra, dédapáikra – már szégyenlősebbek, nem kiabálják a lányneveket, esetleg csak gondolnak valakire.

Szerencsére Visegrádon még ma is sokan emlékeznek erre a szép hagyományra, és a Német Kisebbségi Önkormányzat szervezésében, minden évben egyre többen gyűlnek össze a Duna-parton hogy részt vegyenek a visegrádiak egyik féltve őrzött hagyományának ápolásában.

Böjti káposzta
50 dkg savanyú káposzta
1 fej fehér káposzta
25 dkg rizs
4 kemény tojás
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 csokor kapor vagy petrezselyem
1 alma vagy birsalma
2 dl tejföl
1 kiskanál pirospaprika
2 kiskanál levesízesítő por
1 kiskanál törött bors
2 evőkanál liszt
2 evőkanál olaj
A vöröshagymát olajban megpirítjuk, néhány percig sütjük rajta a rizst, majd sóval, borssal, pirospaprikával fokhagymával ízesítjük és kevés vízzel kb.: 5 percig pároljuk. Kihűlés után összekeverjük a kockára vágott keménytojásokkal és a káposzta leveleket megtöltjük. Az edény aljára rakjuk a savanyú káposztát, belekeverjük a felvágott kaprot vagy petrezselymet és a felszeletelt almát. A töltelékeket rátesszük. Annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi, a levesízesítőt hozzátesszük és kis lángon puhára főzzük. Liszttel elkevert tejföllel habarjuk be.

A böjti ételek kendermag- vagy napraforgóolajon, esetlen vajon készültek. A böjti étrend levesből, főzelékből, kásából, vagy tésztából és különféle böjti csemegéből állt. Legismertebb böjti levesek voltak a savanyó levesek (krumpli, bab), a kukoricagombóca leves és a csipetke leves. A kásafélék közül a kukoricakása és a krumplisterc volt a leggyakoribb. A tésztafélék közül a csikmák (mákos tészta) volt a legkedveltebb böjti étel. Böjti ételkülönlegességnek számított a csíráztatott rozsból és búzából készült kőttís (Besenyő, Udvard), költís (Érsekújvár) vagy biracs (Kőhídgyarmat) és a kukoricalisztből sütött görhöny. Kedvelt böjti csemege volt a főtt morzsolt kukorica, a sült „úri tök”, az olajsütés során nyert „szakk” (préselt kendermagpogácsa) és az olajos „savanyókáposzta”.
A református családok életében a böjti eledelek alig játszottak szerepet. A böjtölésről úgy vélekedtek, hogy „akkor eszünk, ha van mit, majd ha nem lesz, nem eszünk” (Kismánya). Úgy tartották, hogy nem a tiltott étel a bűn, ami a szájon bemegy, hanem sokkal inkább az, ami a szájon kijön - az istenkáromlás, a gonosz beszéd (Kamocsa). A nagypénteki étrendben azonban náluk is fellelhetők a böjti elemek - a savanyú leves és a mákos tészta.