KÉTLAKIAK LETTÜNK
Epizódok Édesapám életrajzi kötetéből
Nekem 6 hold földem volt, de nem győztem a beszolgáltatást, meg az adót, hát elmentem kőfejtőnek 1950 – ben. Négy évig a cuhai kőbányában dolgoztam. Robbantottuk, fejtettük a sziklát, raktuk a vagont. Nehéz munka volt, és még a robbanóanyag mennyiségét is ellenőrizték! Féltek, hogy a világot felrobbantjuk vele.
Gyalog mentünk át a hegyen 5 km – t. Mindennap, oda – vissza. Jöttünk a Zörög – hegyen végig, de olyan nótaszóval, hogy csak úgy harsogott. Délután meg futás kaszálni, kapálni, szántani, vetni vagy aratni, amit éppen kellett. Egyszer itthon maradtunk ősszel, mind a heten – nyolcan kőfejtők, vetni. Akkor még nem volt szabadság, a vállalat meg följelentett bennünket: „tervgazdálkodást veszélyeztető bűntett”. A járásbíróságra mentünk. Talán még fel is mentett volna bennünket a járásbíró, dr. Kőszegi Miklós, de igen nagy pofánk volt. „Hát vetni nem kell? Kenyér nem kell?” Úgyhogy azt mondta, hogy megbüntet bennünket 3 hónap javító – nevelő munkára, 10% bércsökkentésre. „Tudomásul veszik?” „Nem. Ez nem igazság!” „Akkor megbüntettem magukat 6 hónapra! Tudomásul veszik?” „Nem! Isten velük!” Eljöttünk onnan. Enni is kell! Onnan nem engedtek el, a 6 hold földet meg kell munkálni! Beszolgáltatás van, adó van. Különadó is volt, mert azt mondták, hogy kétlakiak vagyunk, mert földünk is van, meg ipari munkások is vagyunk, és mindkettőből jön a haszon! Na, ezen jót nevettünk, mert kerestünk is, meg nem is. Sokszor nevettünk azon, hogy milyen keveset keresünk. Úgy voltunk, mint a győri paraszt, aki lovas kocsival árulta a vöröshagymát a Duna parton. Megugrottak a lovak, beledőlt a vöröshagyma a Dunába. Elkezdett az öreg nevetni borzasztóan!
Azt mondják körülötte „Mit nevet? Ríni kellene most magának!”
„Azt nevetem, hogy ennyi vöröshagymás levest én életemben még nem láttam!” Ez öregapám meséje volt.
Hát így voltunk mi is. Aztán meg elfelejtették levonni azt a 10% - ot.
Jóval később, már nem is jártunk a Cuhára, kapok egyszer egy papírt, hogy tartozásom van a járásbíróság felé. A vállalat elfelejtette levonni a büntetést. Én szépen megírtam nekik, hogy keressék a vállalatot, én nem tehetek róla, miért nem vonták le? Semmi közünk egymáshoz.
Nagyon sok teher volt rajtunk, sokszor azt se tudtuk, hogy mit csináljunk. Kínlódtunk, nyögtünk.
Nagy Bálint
Az életrajzi kötet: Nagy Bálint Hol van már a paraszt? – címmel megjelent 1990 – ben az Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézetének kiadásában. A kötetet szerkesztette Vercseg Ilona (Ifj. Nagy Bálint Valentinus)
Édesapám versben is megörökítette azokat az időket, amikor a Cuha völgyi kőbányába Bakonyszentkirályról átjártak dolgozni a mezőgazdasági munka mellett ahhoz, hogy meg tudjanak élni és teljesíteni tudják a beszolgáltatási kötelezettségeiket is a Rákosi érában:
DAL A CUHAVÖLGYI
KŐBÁNYÁRÓL
Kéklő hegyek, erdők között
A Nap aranyba öltözött
Egy kis csapat húz át korán,
Felettük zeng a csalogány,
Hegyoldalon vonulnak át,
Érnek erdőt, érnek sziklát,
Vadkant látnak, szarvast, őzet,
Beszélgetnek, nevetgélnek.
A bánya jó messze van még,
Most járják fenyves közepét,
S ahol dalolva cseng az ér,
A kiscsapat oda leér.
Mélyből magasba föltekint –
A Nap csókolja bérceit.
Munkára forró vér hevít,
Markolja mind szerszámait.
A fúró cseng, zeng robbanás,
Nem volt még itt ily akarás!
Feszülnek az izmos karok,
Szakadnak szikladarabok.
Nóta harsan a völgy felett,
Madár nem zeng ily éneket,
A munka itt – csak ráadás,
Dalolva zeng a kalapács.
Ott fönt a szikladombon
Suhanva száll a fuvalom.
Viszi, röpíti messze át
A kőfejtők szabad dalát.
-S mint a jó gazda, magvető,
Örül a bányavezető.
Nem volt még ily bányász – csapat
A csodás, szép kék ég alatt.
Nagy Bálint
A fényképen az ülő sorban balról a második Édesapám
