|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Vers Kékestetőről: Debreceni Zoltán versíró tollából
Emlékszel fényes őszi este volt az égen ragyogott a hold.
A Kányai fogadóban egy ismerős szép melódia szólt.
Felettünk az égen ragyogtak a fényes csillagok.
Akkor minden olyan szép volt azt hittem csak álmodok.
Először ott éreztem boldogság és szerelem nélkül semmit sem ér az életem.
A szerelem érzése teljesen átjárta akkor a szívemet lelkemet.
Észre sem vettem, hogy a válladon boldogan nevetek.
Nem felejtem el soha azt a gyönyörű Kékestetői őszi éjszakát.
Amikor először hallhattam a szívemben a szerelem lágy szavát.
Akkor a boldogság és az öröm töltötte be a lelkemet.
De akkor még tudtak szívből szeretni az emberek.
Debreceni Zoltán: Vers Dombóvárról...
Dombóvár, te város a völgy mélyén,
Hol a múlt és jelen találkozik édesen.
A sok tavaid vígan mosolyognak!
A várfalak között a történelem szavakban
hozzánk szólanak.
A piactéren a zöldségárusok vidáman kínálják portékájukat,
A templomok harangjai szólnak, mint régi dalok.
A kis kávézók teraszain a kávé illata terjeng,
Míg a városi parkban a fák hűs árnyékot vetnek.
Dombóvár, te csendes és barátságos hely,
Ahol az emberek mosolyognak, és a nap mindig süt.
A régi házak homlokzatán a múlt idők emlékei,
És a város szívében a szeretet mindig él.
Dombóvár, te város, amit mindig szívünkbe zárunk,
Hol a múlt és jelen összefonódik, mint a folyók.
Legyen boldog minden napod, Dombóvár,
Mert te vagy az, ahol otthon vagyok, és mindig szeretlek.
 |
Debreceni Zoltán író, versíró
Debreceni Zoltán: A Cigány szomszédom...
Árva gyermekként nevelkedtem én fel
Pocsajban a Téglavetőben.
Úgy is hívtak engem a falu árvája.
Éhesen korgó hassal,
jártam sokszor iskolába.
Cipőm lyukas volt,
a ruhámat télen,
a hideg szél átjárta.
Az öröm és a boldogság,
elkerült nagyon messzire.
Mert a szegény árvát még
a boldogság sem szereti.
A szüleim elköltöztek tőlem,
a mennyekbe.
Engem itt hagytak egyedül,
a nagy szegénységbe.
Egy nyári szép napon Pocsajban a szigeten sétáltam,
az éhségtől szédülten.
Sóskát ettem a vadvirágok között.
Akkor tájban a forgó is,
néhány hétre Pocsajba költözött.
Szegény árvaként akkor azt kívántam.
De jó lenne ott lenni,
a piactéren a zenés mulatságban.
Vágytam a körhintára, színes lóra
és a hajókára.
A cigány szomszédom ismerte jól
a keserű, árva életemet.
Tudta,hogy árva vagyok.
a szüleim a Jézuskához költöztek.
Ezért ha tehette megsimogatta mindig
a bozontos fejemet.
A felesége mosolyogva a házukban hívott.
Egy nagy szelet péki kenyeret azonnal zsírozott.
Csodálkozva néztek rám a sok apró cigány gyerekek, hogy milyen jó ízűen eszem,
a zsíros kenyeret.
A cigány szomszédom
nem is oly sokára.
Elvitt engem a piactérre
a zenés mulatságba.
Úgy tekintett rám,
mint saját gyermekére.
Felültetett többször a színes lóra,
és a hajókára.
Kaptam tőlük cukorkát,
fagyit és csokit is eleget.
De ami nekem legjobban hiányzott.
Kaptam tőlük szívből jövő
sok-sok szeretetet.
Nem is felejtem el soha
azt a gyönyörű délutánt.
Mikor együtt mulatott velem.
A jó szívű sok gyerekes,
kedves cigány család.
Sándoros tanya : 1974 nyara
|
Debreceni Zoltán író, versíró
Debreceni Zoltán: Megőszült a hajam...
Megőszült a hajam a nagy része elkopott.
A cudar élet engem teljesen becsapott.
Az életre fogom az egész hibámat.
Pedig én hibáztam mert nagyon szeretem,
ezt a megkopott világot.
Debreceni Zoltán: Tiszaparti szerelem
Debreceni Zoltán: Buta szél...
Debreceni Zoltán : Augusztusi nyár.
Debreceni Zoltán író, versíró
|
||||||||||||
Ködbe vesző összkép
Illan
Fénye érett körtén
Csillan
Levél hull le, pörgén
villan
Felkapja a bősz szél
Vígan
S alkonyati rőt vér
Pírban
Rejti avar ölén
Sírban..
Robert Norland
Tél honol az ősz hajamon
A megőszült hajamon már
elfonnyadt barna falevél pihen,
kezed a tűnő nyár után nyúl.
Lábad alatt már ropog a fagyos hó.
Elnyíltak régen a szép színes virágok,
és kezünk egymásnak szánt melegét
magának követeli az ajtókilincs.
Késő hideg ősz van,
te mindig s mindig eltűnsz
előlem a hajnal köd szekerén.
S elküldöd magad helyett hozzám:
a fagyos januári telet.
Debreceni Zoltán
Debreceni Zoltán múzsája
Debreceni Zoltán múzsája Csajé
Ezen a fáradt délutánon
A koravén ősz bandukolt át
A vasárnapi pesti utcán,
Mely kongott a nagy unalomtól.
Egy kopár bérház kapujában
Ki itt belépsz, hagyj föl reménnyel!
Egy vén anyóka ült a padkán
Kísértetes magányosan
És végtelen egykedvűséggel.
Benéztem szürke két szemébe,
Mint a kutakba néz az ember
S úgy éreztem, hogy e szemek
Nem láttak soha, soha napfényt,
Nem láttak soha, soha kertet,
Nem láttak soha, soha májust
S üres és dermedt tükreikben
Az élet szörnyű semmisége
Úgy tükrözik, mint ólmos égnek
Siralmas őszi rongyai
A halott Brügge csatornáiban.
Juhász Gyula
Debreceni Zoltán múzsája Csajé
|
Debreceni Zoltán író - Ősz
Bolyongó köd üli a tájat
Rém-alakot öltenek a fák
Ajkukon borzongó utálat
Meg sem hallott, elvetélt imák
Kandallómban meleg tűz lobog
Ilyenkor ez ám a jó világ!
A múltamból perceket lopok:
Oly jó, hidd el, most gondolni rád
Őrzöm tiszta mélyét szemednek
Bőrödnek oly selymes illatát
Mely egyszer messzire elenged
Majd mégis magába visszazár
Mind, mi te vagy, magamban őrzöm
Lelkem néma titkai között
Mint múló nyár melegét őszön
Mikor a táj meghalni öltözött.
S mintha tudná, csont-karral az Ősz
Temetői csendet parancsol
- Hallgass, táj!- harsogja, hangja bősz
A mezőn már a Halál barangol
Debreceni Zoltán Múzsája Csajé
Őszünnep
szívemben
indiántáncot
jár a nyár
lágyan hullámzik
megérint
lelkembe lép
halkan a nyár
lélekzésem
kavarja a világot
zaját
puha csöndbe
olvasztja a nyár
lüktet a dob
vérem helyén
virágzik a nyár
aranyszikrák
a szélben
vércsevijjogás
olvad szét
tűzben ég el a nyár
Adastra
Ősz elején
Már illatos fényeket hímez az alkony,
és elaggott énektől csendes a berek -
Halkan nyitott be az ősz a kerti ajtón,
s lehulltak a lombok, e megtört testű némberek.
Kéklő köd alatt vörösen izzottak az utak,
s a hegyek havas kúpja, mint fehér márvány,
melynek fényébe ájultak a szökőkutak,
s melytől lágyan kifakult a nyárvégi szivárvány.
Paál Zsolt
Kisvejke.. Debreceni Zoltán író.. Biharkeresztes
 |
Ősz és tél
Süvít a szél a szél a fák fölött
az ősz a városba beköltözött.
Majd pár hónap múlva
a rokonát is hozta
a zord telet.
Lassan megtelepedett
minden utcasarkon,
háztetőn s autókon.
Csak a hóember örül,
vidám gyereksereg körül,
hosszú répa orral,
fekete széngombokkal.
 |
Búcsúzik az ősz
A remény még visszakacsint az őszre
és zizzen az avar a talpam alatt,
mégis oly fázósan, kabátot öltve,
langy szobára vágyva járom utamat.
Idekinn a kósza novemberi szél
lobogó hajamat égnek emelve,
fülembe suttogva a télről beszél,
s az őszt búcsúztatja hosszan, merengve.
