„SOKAN VOLTUNK.”
Pintér Tiborra, a Veszprémi TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad alapítójára, Barátomra emlékezem, halálának 22. évfordulóján.
Történetem kezdete a régmúltra nyúlik vissza, amikor még egy kissé ifjabb voltam, mint most, a 74. évem felé bandukolva. 1974. V. hó 6 – 18 között Csopakon az Állami Gazdaságok Üdülőjében SZ.B. Ifjúságfelelősi Tanfolyamon kellett részt vennem. Ekkor Zircen dolgoztam a Mezőgép, később ROBIX néven futó Mezőgazdasági és egyéb gépeket gyártó Üzemben Biztonságtechnikai Előadóként osztott munkakörben, úgymint, Rendészet, Munkavédelem, Polgári Védelem és Tűzvédelem terén. Az üzem delegált a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Ifjúsági Bizottsága tagjának és a következő évben a tanfolyam sikeres elvégzése után jogosult lettem társaimmal a Megye területén lévő Üzemekben ellenőrzést végezni az Ifjúsági Törvény és a SZOT Ifjúságpolitikai határozat végrehajtásának betartatása érdekében. Ezt azért tartottam szükségesnek elmondani, hogy miért lett számunkra megtartva a fentebb említett tanfolyam.
Az elméleti foglakozások reggel 8 – tól délután 4 – ig tartottak, utána amennyiben nem volt hivatalos úgynevezett kulturális program, akkor másnap reggelig azt csináltunk, amit akartunk. Nem messze volt a „Víg Molnár Csárda”, ahova vacsora után kimentünk és egy kis szürkebarát és egyéb itókák fogyasztása közben hallgathattuk, ahogyan Ruha Rudi és zenésztársai húzták a talpalávalót.
Kultúrprogramjaink egyikén az üdülő halljában a Bolgár költő Gencso Hrisztozov olvasott fel verseiből, aki emlékeim szerint jól beszélt magyarul, de számomra egy másik előadó személye ragadott meg igazából, akire még ma is élénken emlékezem.
Ez a személy, akit akkor még kevésbé ismertem Pintér Tibor volt, aki a Veszprémi TIT Váci Mihály Irodalmi Színpadának az alapítója és vezetője, szinte az 1999. 10. 15 – én bekövetkezett haláláig. Mikor megtudtuk nagyon megörültem, hogy Ő lesz a vendégünk Veszprémből. Akkor még csak hírből ismertem, személyesen nem. Mikor bemutatták, számunkra akkor vált ismertté igazából, legalábbis nekem, pedig akkoriban a Szakszervezetek Megyei Művelődési házának (Kisfaludy Művelődési Ház) Igazgatója volt.
Nagyon szerény ember, de tudta, hogy amikor Ő megszólal, akkor minden szempár rátapad, mert olyan csodálatos Talentum birtokában volt előadóművészként, akihez foghatót addig még nem hallottam. Ráadásul egy olyan novellát hozott nekünk és olvasott fel csodálatos, bársonyosan csengő hangján, amit ugyan ismertem a tanulmányaimból, de így előadva még senkitől sem hallottam. Aki ismeri Sánta Ferenc: „Sokan voltunk” című művét az tudja, hogy elolvasva sem egy hétköznapi iromány, de egy nagy tehetségű előadótól hallani nem mindennapi esemény volt. Számomra akkor kristályosodott ki általa az a véleményem, ami máig megváltozhatatlanul él bennem, beívódva minden sejtjeimbe, hogy a prózamondás Pintér Tiborral kezdődik. Számomra most is Ő az etalon ezen a téren. Tudom, hogy vannak, voltak más kitűnő vers és prózamondók, de a véleményem máig változatlan. Mikor véget ért az a pillanat, természetesen a történet hatása, szomorúsága miatt is kicsordultak a könnyeim és odamentem hozzá bemutatkozva gratulálni. Akkor még nem tudhattam, hogy később szoros kapcsolatba fogok kerülni vele, hiszen alapító tagja lett a baráti körömmel később létrehozott „Bakony, Te szép Hazám” Magyar Parasztköltők Alapítványának (Édesapám Nagy Bálint Bakonyszentkirályi Parasztköltőről neveztük el) és Ő lett volna az első zsűri elnöke is a rendezvényünknek az 1. Magyar Parasztköltészet Napjának. 1999. 10. 16 – án, de sajnos előző nap örökre lehunyta a szemét, de még előtte felhívott telefonon. Természetesen nem akarok előre szaladni az időben, mert ez is majd egy másik történet lesz.
Most, hogy egy kicsit megkésve emlékezem a halálának évfordulójáról, újra magam előtt látom Őt és hallom a bársonyos hangját, ahogyan elmeséli a „Sokan voltunk” történetét.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2021. 11. 04. Csütörtök Délután 13:05
A fotón a két nagyszerű előadó, Pintér Tibor és Borbély László látható.
