A kocsmában javában folyt a verekedés néhány helybéli és egy idegen között. A rendőr az ablakon keresztül figyelte. Nem mert bemenni, várta hogy fáradjanak el az erős legények, talán akkor jobban elbír velük. Elismeréssel nézett az idegenre, aki megtermett férfi volt, hárman sem bírtak el vele.Csak úgy csapkodta a többieket egymáshoz meg a falhoz. Amikor viszont az ablakon kirepülő szék kissé fejbe vágta a rend őrét, az megmérgelődött és gumibotját magasra tartva berontott az ivóba.
- Rendőrség! – kiáltotta. – Verekedést szüntess!
A sűrű füstön keresztül négy szempár meredt rá meglepetten.
- Kérem az igazolványokat! – szólította fel őket hivatalos szigorral és előre nyújtotta a kezét.
- De Jóska, ne izélj már, hiszen ismersz minket, falubeliek vagyunk – mondta az alacsony sűrű szemöldökű, miközben a törött orrú és a vörös hajú barátaira mutatott – Igazoltasd inkább azt a rohadt nagy szigeti söpredéket!
- Csend legyen! Igazolványokat ideadni! Csak semmi trükk!
A rendőr az egyik asztalhoz lépett, felemelte a felborult székeket és helyet mutatott.
- Na, most jegyzőkönyvet veszek fel. Üljetek le! Halljam mi történt? – kérdezte, mintha nem tudná. Pedig tudta. Nagyon is tudta, hogy a fészkes fene ette volna meg. Mert ha egy szigeti és egy hosszúmezei összeverekedett, annak csak egyetlen oka volt.
Három hónapja kezdődött. Júliusban két, kissé ittas szigeti férfi ment át a falun nagy csomagokkal, s hogy lerövidítsék az utat a legelőn vágtak keresztül. A töltés alatt aztán megpihentek. Még iddogáltak egy keveset, aztán tovább indultak. A csordás, aki ott legeltette a teheneket még nevette is őket ahogy dülöngéltek és kurjongattak.
Úgy egy óra múlva arra hajtotta azt állatokat, aztán megbotlott valamiben. Belerúgott és rémülten hőkölt hátra. A fűben valami iszonyú dolgot fedezett fel, ami még szörnyű baj okozója lehet. Azonnal a sípjába fújt és még kiabált is. A nem messze legeltető disznópásztor rögtön tudta, hogy történt valami szokatlan és máris elindult a töltés felé.
- No, mi baj Istók? – érdeklődött izgatottan mikor odaért.
- Gyere nézd meg magad is, aztán mond meg mi ez itt?
A botjával elhúzta a magasra nőtt füvet és megpiszkálta az óriási kukachoz hasonlító, undorító szörnyet.
- Te jószagú úristen! – vetett keresztet Jani. Hát én mondom, ilyen
hatalmas ronda férget még nem láttam életemben. De nézd csak, ott a párja is. Hű, ez még kövérebb és zsírosabb, mint a másik.
- Nem gondolod, hogy az amerikaiak dobták le, hogy elszaporodva kiírtsák a termést?
- A disznópásztor a tarkóját dörzsölgette, aztán átmutatott a Tisza túloldalára. – Inkább az oroszok tették.
- Mindketten egy-egy bottal felfegyverkezve becserkészték a két óriási hibrid-férget, aztán nagy erővel lecsaptak rájuk. A második ütéstől aztán puha testük szétfröccsent, Istók és Jani azonnal ráugrottak és bakancsukkal veszettül taposni kezdték. Iszonyattal nézték a rengeteg és megszámlálhatatlan fehér petét, vagy tojást, ami kibuggyant a kukacok hasából. Amit még épnek véltek széttaposták.
Vörösre izzadva roskadtak le a földre kifújni magukat.
- No, most megmentettük a falut a pusztulástól – mondták. Még elképzelni is szörnyű, mi történik, ha ez a temérdek tojás kikél és ellepik a falut az óriásférgek, kukacok.
- Örködj itt, míg visszajövök – mondta Istók, azzal bement a faluba a rendőrségre. Beszámolt az orosz invázióról, mely hibrid kukac formájában próbált a falu életére törni.
Az eset nagy szenzációnak számított és olyan óriási izgalmat keltett, hogy maga a megyei rendőrparancsnok jött le helyszíni szemlét tartani, egy speciális biológuscsoport kíséretében...
A rendőrök szalaggal körülkerítették négyszög alakban a helyszínt és a biológus csoport munkához látott. Gumikesztyűben, furcsa csipeszekkel szedegették fel a férgek maradványait és nájlon zacskókba zárták. A fél falu ott tolongott , meg a sajtó képviselői is. A rendőrség alig bírta visszaszorítani őket. Különösképpen a kutyákkal nem bírtak, akik veszettül ugattak és mindenáron a helyszínre akartak befurakodni. Az öreg Sztrimbej Mihály korcs szukájának sikerült is a biológusok közé csörtetnie és a tömeg felhördülve konstatálta, amint az eb jókora bizonyítékkal a fogai között, épségben iszkol el a repülő gumibotok között, egyenesen be a bozótosba, és később száját nyalogatva dugja ki fejét az ágak alól, a tett színhelye felé pislogva sandán, mintha újból bevetésre készülne.
Erre mégsem került sor, mert két szemfüles polgárőr megakadályozta.
A polgármester, aki röviden tárgyalt a rendőrfőnökkel, majd a kutatókkal, felállt egy jókora, fekete halálfejes bödönre és rövid beszédet tartott:
- Nagy nap ez a mai a hosszúmezeiek életében, mely talán még a történelembe is beírja magát. Itt szeretném kifejezni köszönetemet, elsősorban Istóknak és Jánosnak, éberszemű- és szívű honfitársainknak, akik meglehet nagy bajtól szabadítottak meg minket, ugyanakkor elismeréssel és mély tisztelettel adózunk a rend és tudomány őreinek, akik példás gyorsasággal siettek segítségünkre. A vizsgálat eredményét, mely négy nap múlva lesz készen, péntek délután hat órakor, a falugyűlésen magam ismertetem. Most pedig mindenki távozzék és folytassa félbehagyott munkáját.
Kérges tenyerek csapódtak össze, majd a népség zaklatott lelkiállapotban, sejtelmes találgatások közepette szétszéledt.
Sztrimbej Mihály bá pedig életében először a figyelem középpontjába került, korcs ebének köszönhetően. Mindenki a kutya viselkedését leste, sőt a falu fővadásza a puskáját is elővette, hogy ha netán veszettség törne ki az eben, idejében lelőhesse.
Ám Prézlinek kutyabaja sem volt.Vídáman rohangált, csóválta a farkát, kergette az aprójószágot szokása szerint és nagyobb étvágya volt mint valaha.
- Szó sincs itt semmiféle orosz vagy amerikai diverzióról - kiabálta Miska bácsi a kerítés körül ácsorgó embereknek . A kutya a tanu rá!
- Ha azok az óriás micsodák mérges vagy mérgezett férgek lettek volna, a mi Prézlink már alulról szagolná az ibolyát. Meglássák, nekem lesz igazam! Lefogadom egy kövér libába!
És az öreg Miska megnyerte a fogadást.
Kiderült ugyanis, hogy a két óriási hibridkukac tényleg nem az orosz vagy amerikai invázió eszköze, csupán egy pár ártatlan májas hurka volt, melyet a két vidám szigeti fickó ejtett ki az elemózsiás szatyrából. A fehér peték és tojások pedig, amelyeket kitapostak belőlük, főtt rizsszemek voltak.
Az eset óta a hosszúmezeiek a gúny céltáblái lettek. A szigetiek lépten nyomon az orruk alá dörgölik a nagy fogást, s azt, hogy náluk „mutább” nép messze földön nem található.
Az itteniek meg, ha az eszükkel nem is, de az öklükkel próbálják lemosni szégyenüket...
