Debreceni Zoltán - Csillagok és álmok...
Csillagok ragyognak a sötét égen,
Mint szívünkben a vágy, a tűz, a fény.
Álmodunk, repülünk, mint madarak,
Szerelmünk szárnyán, messze, magasban.
Nézz fel, kedvesem, a csillagos égre,
Ott vagyok én is, a Te nevedben.
A csillagok között, a végtelenben,
Szeretetünk örök, mint az idő.
És ha egyszer eljön a hajnal fénye,
Ébredj fel, és nézz rám, mint a reggelre.
Mert mindig itt leszek, melletted állva,
Csillagok és álmok között, boldogan
Debreceni Zoltán versíró
Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján...
Holdfény csillan a csendes tón,
Mint szívem, mely szerelmedre várón.
A csillagok is suttognak, mint te meg én,
Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.
A szél halkan simítja az éji egeket,
Mint te simítod arcomat a sötétben.
A világ csendes, csak a szívünk dobban,
Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.
A szeretet, mint éjféli virág nyílik,
S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik.
Te vagy nekem a napfény, a holdvilág,
Minden éjszakámhoz a legszebb álomvilág.
Debreceni Zoltán versíró
Debreceni Zoltán - Tiszaparti szerelem
Szegeden nagyon régen,
hogy megtörtént azt nem tudom.
A Tisza partján az erdő szélén,
egy barna fiú és egy szőke kis lány együtt ültek egy padon.
Felettük a sötét égen,
láttak fényleni két csillagot.
A szerelemtől a két szemük,
mint a csillag úgy ragyogott.
Ahogy ültek csókolóztak,
egymás szemébe néztek.
Lássuk csak meg közelebbről,
milyen furcsa az élet.
Csodálták az erdő csendjét,
meg a vadvirágok illatát.
Mind kettőjük egész testét,
a nagy szerelem járta át.
Nem csak egymás derekát fogták.
Történt az erdőben más egyéb.
Ha valaki ott járt volna,
hallotta volna a fák lélegzetét.
A meleg nyár után hűvös ősz jött,
Érezte a szőke lány.
Hogy az erdőben nem csak a hideg járta át a derekát.
Szép karcsú szőke lányból lassan pocakos gyönyörű menyecske lett.
Tél után az új tavaszra,
a gólyával egy kis csomag érkezett.
Mind ketten boldogan szemlélték a csomag tartalmát.
Egymásra néztek kacsintottak, hogy milyen szép ajándékot küldött a múlt nyár.
Csodálkozva nézegették a pici szempár, hogy ragyog.
Megcsillanni látták benne
a Tisza partján látott,
ragyogó két csillagot.
A szőke lány úgy hallatszik orvos lett.
Egy szép nagy kórházban,
belgyógyászként dolgozik.
A csillag szemű szép kislánnyal boldogan éli az életét.
A barna fiú megjárta a poklok-poklát,
beteg lett és kioperálták a féltüdejét
Debreceni Zoltán író, versíró Biharkeresztesi háza
Biharkeresztes Debreceni Zoltán író, versíró
Kisvejke Debreceni Zoltán író, versíró
.
Biharkeresztes Debreceni Zoltán
Biharkeresztes versíró tollából
Debreceni Zoltán versíró
Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján...
Holdfény csillan a csendes tón,
Mint szívem, mely szerelmedre várón.
A csillagok is suttognak, mint te meg én,
Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.
A szél halkan simítja az éji egeket,
Mint te simítod arcomat a sötétben.
A világ csendes, csak a szívünk dobban,
Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.
A szeretet, mint éjféli virág nyílik,
S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik.
Te vagy nekem a napfény, a holdvilág,
Minden éjszakámhoz a legszebb álomvilág
|
Debreceni Zoltán író /Szép emberek |
( Debreceni Zoltán író ) HAJDBAGOS
.
.
Debreceni Zoltán - Nem vagyok nagy költő..
Nem vagyok nagy költő
csak szeretek írni.
A bánatot s a szomorúságot
papírra vetni.
A szegények versírója vagyok,
tőlük az életről sokat is tanulok.
Kitárják nekem a szerető szívüket.
Letörlik előttem szemükről a könnyeket.
Elmondják sorba a gondjukat,
bajukat.
Abból írom le hosszan a szomorú sorokat.
Debreceni Zoltán: Szűz hó roppan...
A téli erdő sűrűjében lépkedek.
Már egyedül megyek,
nem fogod a kezem.
Lábam alatt szűz hó roppan,
Kedvesem de sokat jártam itt veled.
A zimankót lassan a kikelet váltja,
majd meleg nyár borul újra
a havas téli tájra.
Aztán ősz,
színes, esős.
Sírnak az eső lepte fák,
éppen úgy, mint amikor megismertelek.
A fáról az eső,
mint a könnycseppek úgy hullanak reám.
Most olyan nehéz a szívem...
A természet templomában vigaszt lelek,
Kedvesem rád emlékezek.
Debreceni Zoltán
Debreceni Zoltán - A Cigány szomszédom...
Árva gyermekként nevelkedtem én fel
Pocsajban a Téglavetőben.
Úgy is hívtak engem a falu árvája.
Éhesen korgó hassal,
jártam sokszor iskolába.
Cipőm lyukas volt,
a ruhámat télen,
a hideg szél átjárta.
Az öröm és a boldogság,
elkerült nagyon messzire.
Mert a szegény árvát még
a boldogság sem szereti.
A szüleim elköltöztek tőlem,
a mennyekbe.
Engem itt hagytak egyedül,
a nagy szegénységbe.
Egy nyári szép napon Pocsajban a szigeten sétáltam,
az éhségtől szédülten.
Sóskát ettem a vadvirágok között.
Akkor tájban a forgó is,
néhány hétre Pocsajba költözött.
Szegény árvaként akkor azt kívántam.
De jó lenne ott lenni,
a piactéren a zenés mulatságban.
Vágytam a körhintára, színes lóra
és a hajókára.
A cigány szomszédom ismerte jól
a keserű, árva életemet.
Tudta,hogy árva vagyok.
a szüleim a Jézuskához költöztek.
Ezért ha tehette megsimogatta mindig
a bozontos fejemet.
A felesége mosolyogva a házukban hívott.
Egy nagy szelet péki kenyeret azonnal zsírozott.
Csodálkozva néztek rám a sok apró cigány gyerekek, hogy milyen jó ízűen eszem,
a zsíros kenyeret.
A cigány szomszédom
nem is oly sokára.
Elvitt engem a piactérre
a zenés mulatságba.
Úgy tekintett rám,
mint saját gyermekére.
Felültetett többször a színes lóra,
és a hajókára.
Kaptam tőlük cukorkát,
fagyit és csokit is eleget.
De ami nekem legjobban hiányzott.
Kaptam tőlük szívből jövő
sok-sok szeretetet.
Nem is felejtem el soha
azt a gyönyörű délutánt.
Mikor együtt mulatott velem.
A jó szívű sok gyerekes,
kedves cigány család.
Sándoros tanya : 1974 nyara