Debreceni Zoltán - Csillagok és álmok... 

Csillagok ragyognak a sötét égen,
Mint szívünkben a vágy, a tűz, a fény.
Álmodunk, repülünk, mint madarak,
Szerelmünk szárnyán, messze, magasban.

Nézz fel, kedvesem, a csillagos égre,
Ott vagyok én is, a Te nevedben.
A csillagok között, a végtelenben,
Szeretetünk örök, mint az idő.

És ha egyszer eljön a hajnal fénye,
Ébredj fel, és nézz rám, mint a reggelre.
Mert mindig itt leszek, melletted állva,
Csillagok és álmok között, boldogan

Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján... 

Holdfény csillan a csendes tón,
Mint szívem, mely szerelmedre várón.
A csillagok is suttognak, mint te meg én,
Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.

A szél halkan simítja az éji egeket,
Mint te simítod arcomat a sötétben.
A világ csendes, csak a szívünk dobban,
Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.

A szeretet, mint éjféli virág nyílik,
S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik.
Te vagy nekem a napfény, a holdvilág,
Minden éjszakámhoz a legszebb álomvilág.

Debreceni Zoltán - Tiszaparti szerelem

Szegeden nagyon régen,
hogy megtörtént azt nem tudom.
A Tisza partján az erdő szélén,
egy barna fiú és egy szőke kis lány együtt ültek egy padon.

Felettük a sötét égen,
láttak fényleni két csillagot.
A szerelemtől a két szemük,
mint a csillag úgy ragyogott.

Ahogy ültek csókolóztak,
egymás szemébe néztek.
Lássuk csak meg közelebbről,
milyen furcsa az élet.

Csodálták az erdő csendjét,
meg a vadvirágok illatát.
Mind kettőjük egész testét,
a nagy szerelem járta át.

Nem csak egymás derekát fogták.
Történt az erdőben más egyéb.
Ha valaki ott járt volna,
hallotta volna a fák lélegzetét.

A meleg nyár után hűvös ősz jött,
Érezte a szőke lány.
Hogy az erdőben nem csak a hideg járta át a derekát.

Szép karcsú szőke lányból lassan pocakos gyönyörű menyecske lett.
Tél után az új tavaszra,
a gólyával egy kis csomag érkezett.

Mind ketten boldogan szemlélték a csomag tartalmát.
Egymásra néztek kacsintottak, hogy milyen szép ajándékot küldött a múlt nyár.

Csodálkozva nézegették a pici szempár, hogy ragyog.
Megcsillanni látták benne
a Tisza partján látott,
ragyogó két csillagot.

A szőke lány úgy hallatszik orvos lett.
Egy szép nagy kórházban,
belgyógyászként dolgozik.

A csillag szemű szép kislánnyal boldogan éli az életét.
A barna fiú megjárta a poklok-poklát,
beteg lett és kioperálták a féltüdejét

Debreceni Zoltán író, versíró Biharkeresztesi háza

Biharkeresztes Debreceni Zoltán író, versíró 

Kisvejke Debreceni Zoltán író, versíró

. 

Biharkeresztes versíró tollából 

Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján... 

Holdfény csillan a csendes tón,
Mint szívem, mely szerelmedre várón.
A csillagok is suttognak, mint te meg én,
Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.

A szél halkan simítja az éji egeket,
Mint te simítod arcomat a sötétben.
A világ csendes, csak a szívünk dobban,
Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.

A szeretet, mint éjféli virág nyílik,
S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik.
Te vagy nekem a napfény, a holdvilág,
Minden éjszakámhoz a legszebb álomvilág

( Debreceni Zoltán író ) HAJDBAGOS 

. 

. 

Debreceni Zoltán - Nem vagyok nagy költő.. 

Nem vagyok nagy költő
csak szeretek írni.
A bánatot s a szomorúságot
papírra vetni.
A szegények versírója vagyok,
tőlük az életről sokat is tanulok.

Kitárják nekem a szerető szívüket.
Letörlik előttem szemükről a könnyeket.
Elmondják sorba a gondjukat, 
bajukat.
Abból írom le hosszan a szomorú sorokat.

Debreceni Zoltán: Szűz hó roppan...

A téli erdő sűrűjében lépkedek.
Már egyedül megyek,
nem fogod a kezem.
Lábam alatt szűz hó roppan,
Kedvesem de sokat jártam itt veled.

A zimankót lassan a kikelet váltja,
majd meleg nyár borul újra
a havas téli tájra.
Aztán ősz,
színes, esős.
Sírnak az eső lepte fák,
éppen úgy, mint amikor megismertelek.

A fáról az eső,
mint a könnycseppek úgy hullanak reám.
Most olyan nehéz a szívem...
A természet templomában vigaszt lelek,
Kedvesem rád emlékezek.

Debreceni Zoltán - A Cigány szomszédom...

Árva gyermekként nevelkedtem én fel
Pocsajban a Téglavetőben.
Úgy is hívtak engem a falu árvája.
Éhesen korgó hassal,
jártam sokszor iskolába.

Cipőm lyukas volt,
a ruhámat télen,
a hideg szél átjárta.
Az öröm és a boldogság,
elkerült nagyon messzire.
Mert a szegény árvát még
a boldogság sem szereti.

A szüleim elköltöztek tőlem,
a mennyekbe.
Engem itt hagytak egyedül,
a nagy szegénységbe.

Egy nyári szép napon Pocsajban a szigeten sétáltam,
az éhségtől szédülten. 
Sóskát ettem a vadvirágok között.
Akkor tájban a forgó is,
néhány hétre Pocsajba költözött.

Szegény árvaként akkor azt kívántam.
De jó lenne ott lenni,
a piactéren a zenés mulatságban.
Vágytam a körhintára, színes lóra
és a hajókára.

A cigány szomszédom ismerte jól
a keserű, árva életemet.
Tudta,hogy árva vagyok.
a szüleim a Jézuskához költöztek.
Ezért ha tehette megsimogatta mindig
a bozontos fejemet.

A felesége mosolyogva a házukban hívott.
Egy nagy szelet péki kenyeret azonnal zsírozott.
Csodálkozva néztek rám a sok apró cigány gyerekek, hogy milyen jó ízűen eszem,
a zsíros kenyeret.

A cigány szomszédom
nem is oly sokára.
Elvitt engem a piactérre
a zenés mulatságba.
Úgy tekintett rám,
mint saját gyermekére.
Felültetett többször a színes lóra,
és a hajókára.

Kaptam tőlük cukorkát,
fagyit és csokit is eleget.
De ami nekem legjobban hiányzott.
Kaptam tőlük szívből jövő
sok-sok szeretetet.

Nem is felejtem el soha
azt a gyönyörű délutánt.
Mikor együtt mulatott velem.
A jó szívű sok gyerekes,
kedves cigány család.

Sándoros tanya : 1974 nyara