Debreceni Zoltán - Vers Hajdúbagosról
Hajdúbagos gyönyörű szép tája.
Mintha szülőföldem lenne,
én úgy tekintek rája.
Bólingatva köszöntenek a nyárfák
és a virágok itt messziről engemet,
ha közéjük az erdőbe és a rétre kimegyek.
Pedig Pocsajban szült a jó anyám.
Ott dédelgetett,
ott is ruházta rám a becses nevemet.
Hideg novemberben jöttem erre a világra.
Fiatalon jutottam az árvák sorsára.
Édesanyámat elrabolta tőlem a rák.
Nem engedte, hogy engem szeressen neveljen,
beleegyezésem nélkül a temetőbe vitte.
Apám szívből szerette,
anyámat mindjárt a mély sírba követte.
Hosszúpályiban lettem teljesen, igazán árva.
Itt zárta mind a kettőt a hideg sír magába.
Ezután a nap is az égről rám halványan ragyogott,
sokszor alig fénylett.
Mindig könnyes volt a szeme, amikor rám nézett.
Beteg és rákos lettem.
A testvéreimtől és hazámtól messze elsodort az élet.
De mindig velem jöttek a régi bús és gyönyörű emlékek.
Mikor elmegyek Pocsajba, a kis szülőfaluba,
mosolyogva néz le rám a magas égről a nap,
a piros