Archívum

                ÉJJEL A HŐSÖK EMLÉKKÖVÉNÉL   Alszik a falu nagy éji csöndben, Éjfél van, mintha kísértet járna. Hősök kövére hull enyhe lombbal Szomorúan a Hétvezér fája. Virágot hoztam – nappal nem szabad Emlékezni Tirátok, hős fiak.

             ESTE A VÁMHEGYI ÚTNÁL   Az esti csendben bolyongok szépen Susogó akácok lágy ölében. Szerte minden csupa illat, virág – Szívemet édes mámor zengi át. Az út felett, ahol most megállok, Egymást ölelik a vén akácok.   Nem látni itt a holdas szép eget – Valahonnan mégis jött izenet, Szívemhez szól ezer virágon át, Ajkam elsuttog egy édes fohászt.

               RÁKÓCZI   Hosszú századoknak viharos egéről Világol egy csillag tündöklő sugara. Elmúlt bús időknek hajnal ébredésén Ragyogott s letépte zord idők fuvalma.

          NYÍRFAHÁNCS   Nyírfaháncs: orosz földön faragtam. Ütegünk védte Uriv erdejét- Késem hegyét a vérbe mártottam, Reá véstem a doni szenvedést.   Ott feküsznek a halott tüzérek… Tizenhat éve már – fakó a kép- Menekülő nép… a falvak égnek… Véres mezőn szétlőtt ágyúkerék.   -Leteszem halkan a nyírfaháncsot, Nem éneklek háborúról, vérről.

               BAKONYI BETYÁR - LEGENDA   Irdatlan erdőség, ember alig járja, Zordan feketéllik a Bakony világa. Mintha kísértene itt az erdők csendje, Betyárok tanyáznak hová szem nem lát be. Közelükben van egy düledező csárda, Benne vén cigánynak sír a száraz fája. Éjszakánként jönnek kiöntni bánatuk, Mestergerendába van vágva fokosuk.

            A CSESZNEKI VÁR LEGENDÁJA   Nagy Bakonyerdőnek Vad rengetegében Meredek hegycsúcson Sziklák tetejében, Ahonnan az ember Fehérvárnak ellát, Ködök takarják el Komárom vén tornyát, Bánk, Réde síkjait Hol szépen belátni, S szépen bontakoznak Ki Győr vonalai, Ormos, zord kövekből Vár épült hajdanán, Nagy, véres időkben Tatárjárás után.

        DAL A CUHAVÖLGYI KŐBÁNYÁRÓL   Kéklő hegyek, erdők között A Nap aranyba öltözött Egy kis csapat húz át korán, Felettük zeng a csalogány, Hegyoldalon vonulnak át, Érnek erdőt, érnek sziklát, Vadkant látnak, szarvast, őzet, Beszélgetnek, nevetgélnek. A bánya jó messze van még, Most járják fenyves közepét, S ahol dalolva cseng az ér, A kiscsapat oda leér.

      A RÉDEI HÁLAADÓ ISTENTISZTELET ALKALMÁRA   Ünnepet ülni jöttünk ma ide, Régen áhított drága ünnepet. Világ ahol nem jár vad zenével, Hol békesség szállja a szíveket. Lehullani lelkünk úgy szeretne Az Úr oltárának szent kövére.   De szép lesz így együtt elzokogni Bánatunkat bús magyar ég alatt, Örömünket, ami oly kevés, Miről ajkunk talán nem is szólhat.

               SZABÓ SÁNDORNAK, AZ 1848 – 49 ES  SZABADSÁGHARC NEMZETŐR KAPITÁNYÁNAK EMLÉKÉRE   Amikor már nem volt merre nézzen, Láncát csörgetve nyögött ez a nép. Hitvány gazok torkába fojtották A szabadság drága leheletét. Sűrűn nőttek ki a börtön falak S veszett minden a magyar ég alatt.   Valahonnan föltört az őserő, Kipattant a hősi magyar szikra.

INTEGETTEK NEKÜNK. AZ ELLENSÉGNEK Szép emlékek is voltak Oroszországban a II. Világháború háború idejéből        Volt egy érdekes esetünk, ami háborúban szinte nem is hihető. A Donnál elromlott egy csomó löveg, ágyú. Ezeket vissza kellett hozni 100km – re, Sztarij Oszkolba. Ebben a városban volt egy magyar ágyújavító műhely.