Magyar hírességek - Képzőművészek - Festőművészek

   

Kass János
grafikus(Szeged, 1927. december 26.–Budapest, 2010. március 29.
Katona Zoltán
Festő. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Blaski János tanítványa volt.
 
  (1853, Arad - 1921, Budapest)   Budapesten a Mintarajztanodában, majd a bécsi Akadémián tanult festeni. 1875-ben Bécsben telepedett le, az 1890-es évektől galíciai utazásai során a kelet-európai zsidóság életét megörökítő képeket festett.  
Keisz Gellért
grafikus, ötvösművész (Aknaszlatina, 1960. máj. 13.) Az Ungvári Képzőművészeti Szakiskola elvégzése után, 1991-ben a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának alapító tagja, első csoportos kiállításának résztvevője. 1980–1989 között a József Attila Alkotóközösség irodalmi anyagaihoz készített illusztrációkat.
Keleti Gusztáv
  (1834, Pozsony - 1902, Budapest)   Festő és műkritikus, az MTA levelező tagja (1874), Keleti Károly öccse. Nagy szerepe volt a Képzőművészeti Társulat megalakításában. Előbb jogász és nevelő volt, majd Bécsben és Münchenben festeni tanult. 1867-től a Kisfaludy Társaság tagja.
Keller Jolán
1948-ban születtem Németkéren, egy Tolna megyei községben, jelenleg Szekszárdon élek. Középiskolás éveim alatt iskolai szakkör keretén belül kezdtem foglalkozni a festéssel. Staub Ferenc németkéri festőművész tanítványa voltam, abban az időben a rajzolással és az olajfestékkel próbálkoztam.
Kemp Zsuzsa
Mindigis "természetközelben" éltem, édesapám erdész volt. 18 évesen jelentkeztem az Iparművészeti Főiskola ötvös szakára, valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetemre, magyar-orosz szakra. Utóbbira vettek fel, így pedagógusi képesítést szereztem. 6 évig pszichoterápiás intézetben dolgoztam terapeutaként, dr.
Kerekes István /Kazincbarcika/
Azt mondják, a szem a lélek tükre. Lehet benne valami. Fotóimon kiemelkedő szerepe van a szemeknek. Nem kellenek szavak. A tekinteteken keresztül közvetíthetem az érzéseket a világ felé. Legyen az állat vagy ember. Lányok és fiúk, nők és férfiak, gyermekek és felnőttek. Válogatás nélkül. Szemeikben az életük.
 
  (1838, Liptóújvár - 1912, Maria-Enzersdorf)   Festő. Bécsben, Düsseldorfban és Münchenben tanult. Életképeit (Baromfit etető leány, A laábi politikus stb.) Bécsben és Pesten állította ki. Portréfestéssel is foglalkozott (Deák Ferenc, Mosonyi Mihály), 1885-ben a szegedi színház mennyezetképeit készítette.  
Kernstok Károly
  (1873, Budapest - 1940, Budapest)   Festő. Az Iparművészeti Iskolában, 1892-tõl Münchenben Hollósy Simonnál, 1893-95-ben a párizsi Julian Akadémián tanult. 1896-ban hazatért és három évig a Benczúr-mesteriskola növendéke volt. Korai életképei (Agitátor, 1897; Hajóvontatók, 1897) a magyar kritikai realizmus jellemző termékei.

1239 cikk | 58 / 124 oldal