Hungarikumok

 

A Teremtő Isteni Rend minőség egyetemessége


A Teremtő Isteni Rend minőség-mutatói az élet minden területén fellelhetők és felismerhetők: fölöttünk, mellettünk, nyilvánvalóan, de rejtetten is. A minőség alapjául a Szellem-Egység-Igazság szolgál. Hozzá kapcsolódik a könnyű- és a súlyos minőség.

Az amint fent, úgy lent és amint itt, úgy ott elve szerint a Teremtő Isteni Rend hármasságának vonatkozásában különböző szinten és helyen hasonlóságokra lelünk. Ennek szemléltetésére álljon itt a következő táblázat:

Szellem-egység-igazság Könnyű Súlyos

Teremtő szint (metafizikai szint)

1. ISTEN - Szent SZEL-LEM - TEREMTETT VILÁG

(Spiritus Sanctus)

(Teremtő) SZER-ELEM (összekötő) (anyagi világ)

2. ISTEN - SZENTLÉLEK(szellem) - KRISZTUS

(Atyai minőség) (anyai minőség) (fiúi minőség)

A Szent Koronán is egykor Atya-Szűzanya-Krisztus főhármasság volt jelen.

3. SZELLEM - LÉLEK - TEST

4. IGAZSÁG - KEGYELEM - TÖRVÉNY

5. TUDÁS - SZERETET - ERŐ

Csillagvilág szint

6. NIMRÓD - KÍGYÓTARTÓ - NYILAS

(szellemi beavatás) (lelki beavatás) (törvény hordozója)

Megtartás szint

7. SZELLEM (ész) - LÉLEK (lét) - TEST (lény)

8. HIT - HŰSÉG - ruHA, HÁZ, HAZA, HON

Társadalom szint

9. IGAZSÁG - JOG - KÖTELESSÉG

10. IGAZSÁG - FELELŐTLENSÉG - FELELŐSSÉG

11. IGAZSÁG - LIBERÁLIS - KONZERVATÍV

12. IGAZSÁG - SZOLGÁLTSÁG - SZOLGÁLAT

13. IGAZSÁG - SZÜKSÉG - LEHETŐSÉG

14. IGAZSÁG - KAP, VESZ - AD, TESZ

15. IGAZSÁG - BÉKE - KARD

16. IGAZSÁG - ÖNKÉNT VÁLLALT - ERŐSZAK ELLENI ÁLDOZAT ÖNVÉDELEM

17. EGÉSZSÉG - GYÓGYÍTÁS - VÉDELEM

Család szint

18. EGYSÉG - ANYA - APA

Emberi szint

19. ÉRTELEM - ÉRZELEM - ERŐ (csak magyarul)

20. IGAZSÁG - SZERETET - TARTÁS, SZABÁLY

21. EGYSÉG (beszéd) - MAGÁNHANGZÓK - MÁSSALHANGZÓK

Anyag szint

22. EGYSÉG - LÁGY RÉSZ - KEMÉNY RÉSZ

(anyag állapot) (folyékony) (szilárd)

23. EGYSÉG - HOLD - NAP

24. EGYSÉG (élő) - NÖVÉNY (NŐ) - ÁLLAT (ÁLLAPOT)

25. EGYSÉG - NŐ - FÉRFI

26. EGYSÉG (test) - HÚS, VÉR - CSONT

Létforma szint

27. EGYSÉG - TÁPLÁLKOZÁS, SZÓRAKOZÁS - MUNKA

( tevékenység) PIHENÉS, ALVÁS (szellemi, fizikai)

28. IGAZSÁG

GONDOLKODÁS - ÉRZELEM - CSELEKVÉS

(szellemi) (lelki) (fizikai)

29. EGYSÉG - BEFOGADÁS - KIBOCSÁTÁS

(nőies minőség) (férfias minőség)

30. EGYSÉG (állapot) - VÁLTOZÁS (mozgás) - ÁLLANDÓSÁG

31. EGYSÉG (állapot) - RENDETLENSÉG - REND (entrópia)  

Az összhang - harmónia - feltétele a három minőség egyensúlya. A szellem-egység-igazság-nak rálátása van, ezáltal befolyása is a könnyű és a súlyos minőségekre. Feladata ez utóbbi kettő minőségének és egyensúlyának biztosítása, ami önszabályozólag visszahat rá is.

Láttuk, hogy a fenti minőségjegyek közül néhány megtalálható üzenetként a Magyar Szent Koronán is:

1). A korona főalakja, Krisztus a teremtő rendre (igazság, kegyelem és törvény) figyelmeztet (4. sor)

2). A gyógyító és harcos szentek az uralkodó gyógyító és védő feladatára mutatnak rá (17. sor)

3). Nap és Hold, a két minőség a felső Pantokrátor-képen jelenik meg (23. sor)

4). Az élővilággal kifejezett kétféle minőség: növények (életfa), mint a változás és állatok, mint az állandóság mutatói (24. sor)

A Teremtő Isteni Rend keresése eligazodást adhat az élet számtalan területén.

Érdemes a fenti táblázat különböző sorainak minőségeit egybevetni, és belőle gondolkodásra serkentő következtetéseket levonni:

1. Az anya a család lelke, a szeretetet sugárzója. A család egysége sérül, ha ezt a szeretetet nem ellensúlyozza az apa tartása és szabályozó ereje, a rend. A szeretet önmagában - szabály, kötelesség, felelősség nélkül - csak rendetlenséget okozhat.

(18., 20., 31. sorok összehasonlítása alapján) Ezért nem fogadható el az a gender-szemlélet, amely az anya-apa minőséget egybemosva, megtagadja a Teremtő Isteni Rend létét. A gender-eszmerendszer társadalomra erőltetése azáltal, hogy a társadalom alapja, a család egysége és egészsége ellen is irányul, észrevétlenül is a Teremtő Isteni Rend ellen irányul. Az Isteni Rendbe beavatkozásával ez az eszmerendszer, ha elterjed, a társadalmi zűrzavar egyik okozójává válhat.

2. Szükséges az igazság, jog és kötelesség egyensúlya. Bármely szélsőliberális, csak jogokat hangoztató rendszer, mely a konzervatív értékeket - a kötelességeket - jelentékteleníti vagy mellőzi, rendetlenséget, zűrzavart és az igazság-egység felborulását okozza. (9., 11., 31. sorok összehasonlítása alapján). Az igazság helyreállítása csak a rend, a kötelesség, a konzervatív értékek visszaszabályozó erejének alkalmazásával érhető el.

3. Az igazság, jog és kötelesség egyensúlya veszély esetén is érvényes. Jogunk van az önként vállalt áldozatra, de kötelességünk az erőszak elleni önvédelem. A megsemmisítő erőszakos cselekedettel szemben kötelességünk magunkat és közösségeinket (család, kisközösség, nemzet, haza) megvédeni. Tehát az erőszak elleni önvédelem nemcsak jog, de kötelesség is, - és kiváltképpen nem tekinthető terrorizmusnak. (9., 10., 15., 16. sorok összehasonlítása alapján)

Tovább elemezve, a fenti gondolatsor folytatható más életpéldákkal is, melyek igazolják a Teremtő Isteni Rend mindent átható erejét.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2013. június 29. Szerkesztette: Vetési Zoltán
Nézettség: 610 Kategória: Magyar kincsek, egyetemes értékek » Egyetemes értékrend, teremtő Isteni rend
Előző cikk: Kegyelem és önvédelem kifejezése a magyar hagyományban Következő cikk: A Teremtő Isteni Rend minőség-mutatóinak oktatása


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: